Így trónol Kövér a kiskirályságában

Őrség a fagyban, megbüntetett képviselők Strasbourgban, jogellenesen kitiltott alkalmazottak kényszerirodákban, senki a milliárdos mélygarázsban. 

Bolhacirkusz porondmestere

Kövér az Országgyűlés üléstermében „atyai pofonokat oszt” a LMP és a Jobbik "neveletlen csemetéinek", ami nem tetszik Strasbourgnak. Az emberjogi bíróság ítéletében kimondta: a Fideszt a parlamenti patkóban is lehet lopással, csalással, hazugsággal, esetleg hazaárulással is vádolni. Ugyanakkor a házelnök szerint nem engedhető meg, hogy a jobbikos, az elempés, a feladathoz fel nem nőtt, gyerekes képviselők transzparensekkel üzenjenek, avagy szerinte: a saját anyukájuknak integessenek a tévé képernyőjén keresztül.

Az ülésteremben egy szemléltető grafikon felmutatását vagy egy hangfelvétel lejátszását is tiltja Kövér. Minden nem verbális eszköz használatát bünteti, amellyel a képviselők olykor kiegészítik felszólalásukat.

A házelnök megjegyezte:

„különösen LMP-s és jobbikos képviselőkről, az a meggyőződésem, hogy mentálisan nem nőttek fel”.

A politikus úgy fogalmazott, ha megengedhető lenne, hogy „bolhacirkusz” váljon a parlamentből, akkor minden frakció kifeszítené a maga molinóját szív küldi szívnek jegyében, üzenetként a választóknak ,vagy

„a képviselők integethetnének a kameráknak, hogy itt vagyok, anyu!".

Székely zászló, EU-szkeptikus laptop: tiltott szemléltető eszközök? (MTI)

Intőt kapott azonban Kövér úr is. A strasbourgi emberjogi bíróság tavaly szeptemberben a PM és az LMP képviselőnek adott igazat. A számukra megítélt kártérítés és a perköltség együttes összege 34.120 euróval, kb. 10,7 millió forinttal terhelte meg a Magyar Állam kasszáját. Így meglett az ára annak a szabadságharcnak, amit az Országgyűlés nagy öregje indított a bolhacirkusszal szemben. A képviselők azért fordultak jogorvoslathoz, mert Kövér tavasszal – az új házszabállyal élve – a parlament ülésének megzavarása miatt pénzbüntetésre ítélte az ellenzéki politikusokat. Karsai Dániel, a felperesek ügyvédje szerint módosítani kell a házszabályt és az országgyűlési törvényt is, mert a strasbourgi ítélet megállapítja, hogy a házszabályban kifogásolt tettek beletartoznak a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Kossuth téri kiskirályság méltóságát nem csak az sértette, hogy a baloldali gézengúzok egy hatalmas Fidesz logót mutattak fel az ülésteremben „Loptok, csaltok, hazudtok” – felirattal, hanem az „Itt nemzeti dohánymaffia működik” – üzenet is. Ez utóbbi megjelenésével azonos ülésen foglaltak elnöki pulpitust a jobbikos országgyűlési képviselők is. Tiltakoztak a földtörvény meghozatala ellen. Kifeszíttek egy molinót „Az anyaföld nem eladó” – betűsorral. Skandálták a „hazaárulók, hazaárulók” rigmust. Kövér teljes szigorával lesújtott a parlamenti csínyt elkövető rosszcsontokra, mi több azok munkatársaira is.

A jobbikos parlamenti képviselők hivatali visszaélés miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert nem léphettek be az asszisztenseik és szakértőik az Országházba és a Képviselői Irodaházba. Zádori Zsolt, a szélsőjobbos elhajlással nehezen megvádolható Magyar Helsinki Bizottság sajtófelelőse „jogtiprónak” nevezte az intézkedést.

Úgy vélte, hogy akárki döntött a jobbikos képviselők segéderejének teljes és meghatározatlan idejű kitiltásáról, jogot sértett, Házszabályba ütköző módon, önkényesen akadályozta az országgyűlési képviselők eredményes munkavégzését. Zádori úgy fogalmazott a képviselők magatartásától függetlenül: „jogállamban senkit nem lehet önkényesen büntetni, és az ártatlanokat sújtó kollektív büntetés is tilos” valamint nem lehet olyan büntetést kiszabni, amelynek nincs indoklása, tehát az ellen nem lehet fellebbezni. Mellesleg véleménye szerint a földtörvény elfogadása két házelnöki hiba miatt sem volt szabályos. Egyrészt a Jobbik kérésére meg kellett volna történnie a név szerinti szavazásnak, másrészt mivel a levezető elnök elhagyta a pulpitust, a Házszabály értelmében az ülés félbeszakadt, ezért a szavazás eredménye semmis.

A Jobbik frakció munkatársai egy ideig a Képviselői Irodaház aulájában, a bejáratnál vették fel a munkát, ahol "kényszerirodákat nyitottak”. Most már dolgozhatnak, de még mindig vannak a Jobbiknak olyan asszisztensei, akik bármilyen indoklás nélkül arra vannak ítélve, hogy ne kaphassanak állandó belépőt. 

Kövér Lászlónál van szigorúbb ember is; Novák  Előd jobbikos honatya is keményítene a házszabályon, például el akarja érni, hogy a képviselők ne fogyaszthassanak alkoholt parlamenti munkájuk során, de ez a kezdeményezés megtört Kövér és Rogán Antal ellenállásán. Az ülésteremben egyébként enni sem lehet, de a házelnök szíve olykor meglágyul, ha éhes Orbánt lát.

A „kövéri önkénynek” egy jobbikos szempontból értékelhető gesztussorozata is van: az Országgyűlés ülésterméből az EU zászlaját is többször kitiltotta, akkor is, amikor azt, az MSZP képviselői újra és újra elhelyezték ott. Erre azonban, mármint az uniós vászon eltávolítására, a jobboldali ellenzék eddig önmagában is képes volt.

Hóban, fagyban is helytáll az Őrség

Az országgyűlési őrség Kövér László házelnök kezdeményezésére tavalyelőtt januárban állt fel, hogy legyen egy olyan, reprezentatív feladatokat is ellátó biztonsági személyzet, amely akár a mentelmi joggal rendelkező renitens képviselők ellen is felléphet, ha szükséges, testi kényszert is alkalmazhat. Minden hivatali munkatárs, akinek szíve van, legalább egyszer megsajnálja az Országgyűlés Őrség utcán posztoló tagjait. Nem azért mert alkalomadtán közelebbi érintkezésbe kerülhetnek a politikusokkal. Hanem, mert hőségben, esőben, hóban, fagyban kötelességüknek megfelelve ellenőrzik a ki és bemenő forgalmat, miközben nem jutott számukra egy őrbódé sem, mint például kollégáinknak a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt.

A Blikk számításai szerint összesen bruttó 215 millió forintba kerül a 339 házőr felruházása, a díszítéssel együtt pedig fejenként 635 ezer forintba kerül a teljes öltözet. Ugyanakkor úgy látszik arra már nem telt, hogy drága ruhába bújtatott embertárs ne fázzon, ne dideregjen, a Dunáról fújó, sokszor orkán erejű szélben. Előfordul, hogy az elavult technikai felszerelést használva, a hidegtől remegő kezű őr próbálja bepötyögni az adatokat, de azokat a gép nem továbbítja. A rádiós kapcsolat túloldalán lévő bajtársa pedig a süvítő széltől nem hallja egy szavát sem.

Kövér megnyugodhat - mindezek ellenére - az Országgyűlési Őrség a helyén van, csak abban nem lehet biztos, hogy utoljára kit kísérnek majd ki a Kossuth téri birodalomból.

Üres mélygarázsban sem parkolhat az egyszerű alkalmazott

Novák Előd hívta fel a figyelmet december végén a „tékozló Kövér kiskirályságának” másik monumentális színterére, a parlamenti mélygarázsra. Bejegyzése szerint kihasználatlan a több milliárdos beruházás nagy része, mégsem adnak parkolási lehetőséget a hivatali alkalmazottaknak, például egy évtizedek óta ott dolgozó gyorsírónak sem, aki járművét a méregdrága Belváros fizetős helyein kényszerül hagyni.

Kossuth téri mélygarázs munkaidőben

Fotónkon az üres mélygarázs munkaidőben

Novák frakciója is hiába kért parkolóhelyet munkatársainak, a képviselő írása szerint adóvonzatra hivatkozik az Országgyűlési Hivatal, amit béren kívüli juttatás esetén meg kéne fizetnie. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem maradt meg inkább csónakázó tónak az objektum. Egy indulatos hozzászólás szerint a hely megfelel arra, hogy a Fidesz képviselői idemeneküljenek, ha eldurvulnak a kormányellenes megmozdulások.