Ilyenek a magyar lányok! Elődöntőben a női vízilabda csapatunk

Az amerikaikkal játszunk az elődöntőben.

Honnan hoztuk vissza ezt a meccset?! - Keszthelyi Rita öröme (MTI fotó: Illyés Tibor)

Bíró Attila Európa-bajnok együttese négygólos hátrányt dolgozott le, s végül ugyan egyszer sem vezetett, de ötméteresekkel felülmúlta riválisát. Jöhetnek az amerikaiak az elődöntőben.

"Gratulálok a játékosoknak, ám nem azért, mert jól játszottak, mert ez így nem igaz, hanem azért, mert 0-3 és 1-5 után is meg volt a lelkierejük és a tartásuk, amivel vissza tudtak jönni. Saját magunkat rángattuk ki abból a gödörből, amibe beleraktuk magunkat"

- nyilatkozta a vegyes zónában Bíró Attila azt követően, hogy a válogatott büntetőkkel múlta felül tengerentúli riválisát.

Ide nekünk az oroszlánt is (MTI fotó: Illyés Tibor)

"A mérkőzés második felében már jobban játszottunk, ott már nem érdemeltünk volna vereséget, úgyhogy szerintem a döntetlen igazságos volt, az ötméteres pedig már lutri. Ugyanakkor bíztam benne, biztos voltam benne, hogy Peking és London után most nem kaphatunk ki"

- mondta a szakember, aki szerint a győzelem egyik kulcsa a kapuscsere volt - Kasó Orsolya váltotta Gangl Edinát -, valamint az, hogy támadásban Bujka Barbara vezérletével több fórt tudott kiharcolni az együttes.

Bujka Barbara küzd a magyar sikerekért - MTI fotó: Illyés Tibor

A szerdai elődöntőben a címvédő és világbajnok amerikai válogatott vár a magyar csapatra, a csoportkörben a favorit 11-6-os győzelmet aratott.

"Mi vagyunk az egyik olyan csapat - nem sok van, kettő, maximum három -, amelyik képes lehet megszorítani vagy megverni őket. Megvan a fejemben a taktika, amivel remélhetőleg meg tudjuk szorítani őket, de ahhoz egy jóval felszabadultabb játék szükséges, és nem férnek bele ilyen 0-3-as periódusok"

- mondta Bíró.