Irán ügye az amerikai kongresszusnál

Az amerikai elnök jogszabályban hatalmazta fel a kongresszust arra, hogy felülvizsgálja, és esetleg vissza is utasítsa az Iránnal kötendő nukleáris szerződést.

A dokumentumot mindenféle ceremónia nélkül írta alá Barack Obama a Fehér Házban. A megállapodás az elnök kiemelt céljai között van, viszont az új jogszabály korlátozza abban, hogy teljesen a saját szándékai szerint cselekedjék.
 
A kongresszus megakadályozhatja majd, hogy félretegye az Irán ellen hozott kongresszusi szankciókat legalább harminc napig, amíg a honatyák átvizsgálják a szerződést. A törvényhozásnak joga lesz ahhoz, hogy határozatot hozzon a rosszallásáról, de ahhoz is, hogy elutasítsa a megállapodást.
 
Obama korábban már vétóval fenyegetőzött arra az esetre, ha a kongresszus olyan feltételeket támaszt Iránnal szemben, amelyeket biztosan nem fogadhat el. Ha elutasítja a leendő megállapodást, az elnök biztosan vétót emel, és ily módon viszi keresztül az akaratát.
 
A törvényhozás bizalmatlanságának alapvető oka az a gyanú, hogy Irán  a gazdasági szankciók feloldásáért cserébe csak későbbre halasztja nukleáris céljainak elérését, de nem mond le róluk véglegesen.