Izrael továbbra is kiáll a XX. századi gyűlöletpolitika mellett

Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam - osztotta meg XXI. századi gondolatait Benjámin Netanjahu.

Netanjahu a palesztinoknak külön államot ígérő megoldási javaslatra utalva kijelentette: "a béke érdekében szükséges, hogy a másik fél is békét akarjon, de sajnálatomra nem ezt látjuk". Szerinte a Palesztin Hatóságban tovább folyik az uszítás.

Az izraeli kormányfő elítélte Margot Wallstrom svéd külügyminisztert, aki azzal vádolta Izraelt, hogy bírósági végzés nélkül kivégzi a merénylőket.

"Továbbra is megvédjük Izrael polgárait"

- jelentette ki.

A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanukka - az ókori zsidó makkabeus felkelők görögök feletti győzelmére emlékező ünnep - alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.   

Netanjahu kora este a jeruzsálemi Siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukkai gyertyatartó első lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben elfoglalt jeruzsálemi óváros feletti izraeli fennhatóságot. Tavaly nem a Siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az első hanukkai lángot.

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukkai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt.

"A Hanukka elsősorban egy elszánt kis nép különleges hősiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elűzve a sötétséget - nagy mértékben ez a mai Izrael története is"

- mondta.

Az izraeli politikusok a nyolcnapos hanukka több napján is részt vesznek különböző nyilvános lánggyújtási ceremóniákon.