Szerdán két fideszes hazugság bukott meg a bíróságon. Először egy még 2018 őszi kitalációját kellett volna a Ripostnak megvédenie. Akkor ugyanis azt lódították, hogy munkatársaik bejutottak a Jobbik frakcióülésére, ahol a párt képviselői a korábban vezető fideszes politikusokat saját pénzén taníttató George Sorost éltették, és megünnepelték az Európai Parlamentben elfogadott Sargentini-jelentést - írja közleményében a jobboldali ellenzéki párt.
Hozzátették, miután kiderült, hogy az olvasóikat már akkor is becsapták, amikor azt írták, bejutottak a frakcióülésre, nem lehetett kérdés, hogy a többi állításukat sem tudják bizonyítani.
"Hamar lelepleződtek tehát az ordas hazugságok, amiért Orbán Viktor és a néhai Terry Black kedvenc lapjának kiadója az elsőfokú ítélet szerint közel félmillió forintos sérelemdíjat és perköltséget kell megfizessen a nemzeti néppárt részére."
Megjegyezték, hogy nem sokkal ezután a Magyar Nemzet következett. Ők még szeptember végén „tájékoztatták” az olvasóközönséget egy állítólagos pártközeli forrásra hivatkozva, hogy a Jobbik tagságának jelentős része tisztújító kongresszust akar összehívni, hogy ott leválthassák Jakab Péter elnököt.
Itt a tárgyaláson az derült ki, hogy a párthoz közel álló forrás nem más, mint az elmúlt években fideszessé züllött notórius nagyotmondó, Volner János, akit a Magyar Nemzet tanúként is szeretett volna beidézni.
Mint írták, jellemző Volner hitelességére, hogy a bíróság már azt sem hitte el, hogy Volner János nem fog a bíróság előtt is összevissza hazudozni, azt pedig különösen nem, hogy az ő vallomásával tudja az állításait a kormánylap igazolni. Az ügynek tehát nem lehetett más vége, mint az, hogy a Fővárosi Törvényszék még nem jogerős döntésében a fideszes Pravdát helyreigazítás közzétételére és a perköltség megfizetésére kötelezte - olvasható a közleményben.