Jobbik: Valljanak színt az akasztásról a balos kispártok!

A liberális polgármesterjelölt a jobbikosok felakasztásáról értekezett, lecsótányozva őket.

Mint arról az Alfahír tegnap beszámolt, a Magyar Liberális Párt (MLP) egykori alapítója, korábbi XX. kerületi polgármesterjelöltje patkányoknak, csótányoknak, férgeknek nevezte a jobbikosokat Facebook-bejegyzéseiben, és egy Szálasi Ferenc felakasztását mutató képet közzétéve, azt úgy kommentálta: „amikor a jobbikos a helyére kerül”.
 
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján felszólította az összes baloldali kispártot – MSZP, DK, PM, Együtt –, amelyek az MLP-vel a választásokon összefogva mérették meg magukat: valljanak színt, egyetértenek-e Rózsa Mihály kijelentéseivel.
„Vajon ők is egymillió magyar állampolgárt csupán azért felakasztanának, mert a Jobbikra szavaztak, és a Jobbikhoz tartoznak? Elhatárolódnak-e a liberális párttól, elhatárolódnak-e Rózsa Mihálytól?”
– tette fel a kérdést Szilágyi György.
 
Külön felszólította Pad Ferencet, a tapolcai időközi választás baloldali jelöltjét ugyanerre, hiszen az MSZP-s politikus jelölőszervezetei között az MLP is megtalálható.
„Vajon továbbra is számít-e a liberálisok támogatására, továbbra is számít-e egy olyan párt támogatására, amely több mint egymillió embert felakasztana kijelentései alapján?”
– kérdezte a jobbikos képviselő.
 
Szilágyi György szerint azt, hogy vajon ez-e a magyar liberalizmus igazi arca, mi sem bizonyítja jobban, mint egy másik liberális képviselőjelölt, Almási-Kecskés Gusztáv, aki a VII. kerületben indult az MLP színeiben. Szilágyi György korábbi cikkünkre hivatkozva azt mondta, Almási-Kecskés a vidéki embereket – csak azért, mert nem értenek egyet azzal a nézetével, hogy egységes európai hadseregben harcoljanak – nemes egyszerűséggel leparasztozza, mert szerinte a paraszt csak a saját tanyáját félti, a polgár viszont tudja, hogy az egész város leég, ha a szomszéd háza leég.
A jobbikos képviselő szerint egyszerűen azért, mert másoknak más a véleménye, azok egy liberálisnak innentől kezdve tudatlan parasztok, akiket lenéz.
„Ez a magyar liberalizmus belpesti gondolkodásmódja, hogy liberálisok vagyunk mindenkivel, aki egyetért velünk. Nagyon komolyan vesszük a szólásszabadságot addig, amíg az nem ütközik a mi véleményünkkel. Ha valakinek más a véleménye, másként gondolkodik, azt fel kell akasztani, ki kell nyírni, és különböző jelzőkkel kell illetni” – mutatott rá Szilágyi György, aki emlékeztetett arra is, hogy Almási-Kecskés 2006-ban még a Fidesz jelöltje volt.