A Fidesz hazudik a kvótával kapcsolatban

A Fidesz a kvóta támogatásáról és a Jobbikról sem állít igazat, mondta Z. Kárpát Dániel, jobbikos politikus.

A jobbik alelnöke arcpirítónak nevezte a Fidesz azon védekezését, miszerint az EU-csúcson a kormány csupán egy önkéntes kvótát szándékozott támogatni, nem kötelező jellegűt. A kormányzat ugyanis semmiféle kvóta támogatására nem kapott felhatalmazást sem a magyar emberektől, sem az Országgyűléstől. Sőt, pont a kormánypárt gyűjtött - saját bevallása szerint - 2 millió aláírást az idegenek magyarországi letelepítése ellen.

A Fidesz a kvóta támogatásával őket csapta arcon, fogalmazott az ellenzéki képviselő, majd hozzátette, hogy a homályos megfogalmazású záródokumentum a schengeni határországok számára öngyilkossággal egyenértékű intézkedéseket tartalmaz.

Ezek azt eredményezhetik, hogy a migránsok a perifériaállamokban torlódhatnak föl, amíg a központi tagállamok eldöntik, hogy mihez is kezdjenek velük. Ez azt jelenti, hogy Magyarországnak saját költségen, akár több százezres tömegeket kellene eltartania, míg döntés nem születik.

A Jobbik továbbra is arra szólítja föl a kabinetet, hogy a választók akaratát érvényesítve utasítson el mindenféle kvótát, szüntesse meg a visszatoloncolásokat és állítsa vissza az önálló határőrséget.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy a határrendészeti szerv felállításához meglennének a kellő források, illetve rendelkezésre állna egy, a rendőrségtől független személyi állomány is, ami akár szakmailag képzett, volt határőröket is magában foglalhatna.

Az alelnök a tegnapi kormányzati reakciókról is véleményt mondott. Ennek kapcsán elmondta, hogy a Fidesz nettó hazugságokat állít akkor, amikor azzal vádolja a Jobbikot, hogy a párt nem támogatta a kerítésépítést és a hadsereg határon történő bevetését.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a szükséges lépésekhez hiányzó kétharmadot a Jobbik biztosította a Fidesznek, amellett, hogy az intézkedések ötlete is a legnagyobb ellenzéki párttól származott.

A politikus arra is felszólította a kormányt, valljanak színt, milyen, esetleges külföldi nyomás áll az országra nézve hátrányos irányelvek támogatásának hátterében.

Mindennapos "migránsészlelések"

Tóth Péter, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője a déli határszakasz környékén átélt, személyes tapasztalatait foglalta össze.

Elmondása szerint Szegeden a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) munkatársai szervezetten szállítják a migránsokat a város északi részére, egy forgalmas bevásárlócentrumhoz, ahol a térségben továbbra is aktív embercsempész bandák tagjai várják, és szállítják tovább őket.

Tóth Péter felvétele a BÁH migránsokat szállító kisbuszáról

Tóth szerint a vonatokon sem ritka látvány a jegy nélkül, csoportosan utazó migránsok képe.

A képviselő szerint a bevándorlók leginkább éjszaka mozognak, és ekkor vágják át magukat a déli határon felhúzott kerítésen is. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban ismét több száz személyt fogtak el a hatóságok.

Véleménye szerint ezekre az intő jelekre reagálni kell, a menekülttáborokat zárttá kell tenni, és véleménye szerint is szükség van a határőrség visszaállítására.

[fb_pages_codes:immigration]