Biden: "A pályája alapján nem valószínű, hogy Oroszországból lőtték volna ki" a rakétát

Biden: "A pályája alapján nem valószínű, hogy Oroszországból lőtték volna ki" a rakétát

Ahogy arról beszámoltunk, az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden támogatja a lengyelországi rakétabecsapodás vizsgálatát, azonban az előzetes információi szerint nem az történhetett, mint amit először közöltek a híradások. 

A Telex a CNN-re hivatkozva azt írta, hogy az amerikai elnök a riportereknek elmondta: az előzetes információk szerint „nem valószínű”, hogy a rakétát Oroszországon belülről lőtték ki, de nem tudni biztosan, amíg a vizsgálat be nem fejeződik.

„Megállapodtunk abban, hogy támogatjuk Lengyelország vizsgálatát a robbanás ügyében… És gondoskodni fogok arról, hogy pontosan kiderüljön, mi történt”

– mondta Biden, hozzátéve, hogy a vezetők együttérzésüket fejezték a robbanásban elhunytak miatt.

„Közösen határozzuk meg a következő lépésünket, miközben kivizsgáljuk a helyzetet. Teljes egyetértés volt az asztalnál ülők között”

– tette hozzá.

Amikor újságírók rákérdeztek, miért tartja valószínűtlennek, hogy az oroszok lőtték volna ki a rakétát, azt mondta: vannak előzetes információk, amelyek ezt cáfolják.

„Nem akarom ezt biztosra mondani, amíg teljesen ki nem vizsgáltuk a helyzetet. A pályája alapján nem valószínű, hogy Oroszországból lőtték volna ki, de majd meglátjuk”

– mondta.