A dokumentum szerint a már megvásárolt D2-es kategóriába sorolt járművek után a heti és havi, valamint a megyei útdíjmatricák teljes árának fele visszakérhető. Az érintettek a járási hivatalokban, illetve a kormányablakoknál kérhetik a kompenzációt, jogosultságuk igazolásával akár postai úton is. A kompenzációt a tervezet szerint negyvenöt napon belül – kérésüknek megfelelően postai úton vagy banki átutalással – folyósítják az ügyfeleknek.
A lap úgy tudja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megfogalmazott rendelettervezet március végén kerület a kormány elé.