Jönnek a szép sárga spanyol villamosok

Hamarosan Budapest utcáin zötyögnek a budapesti közlekedés legújabb - külföldi - játékszerei.

Elindult Budapestre az a kamion, amelyik az első elkészült CAF villamost szállítja a spanyolországi gyárból - olvasható a BKK Facebook oldalán.

A 47 szerelvényből álló flotta első villamosának érkezése után elkezdődnek a forgalomba helyezéshez szükséges tesztek, valamint a fék- és futáspróbák az 1-es és a 3-as villamos vonalán. Az első járművet tavasszal és nyáron továbbiak követik; idén várhatóan 25 rövid (34 méteres) villamos érkezik a fővárosba. A sikeres teszteket követően az első CAF villamosok ősztől állhatnak forgalomba. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózaton, vagyis az Óbuda és Újbuda között közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán járnak. Ahol az új járműveket kipróbálhatják utasok, előreláthatóan a felújított, négy kerületet is érintő 3-as villamos vonala lesz - áll a BKK közleményében.

És hogy a nagy örömködésbe egy kicsit belerondítsunk:

x

Igen, miközben az Európai Unió által nagy kegyesen nekünk nyújtott támogatásból vesszük a nagy nyugati gyárak termékeit, a magyar ipar egykori gyöngyszemét, nemzetközi hírű gyárát, a magyar villamosépítés bölcsőjét, a Ganz Margit körúti gyárát, épp most tüntetjük el, hogy még csak ne is látszódjon. Jelképes.