Hiába titkolták, az európai statisztikai hivatal adataiból kiderült: Budapesten fele akkora volt a járvány miatti halálozás, mint az ország egészében
– írja Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Facebook-bejegyzésében.
Karácsony úgy véli, a vakcina megérkezése új szakaszt nyithat a járvány elleni védekezésben, azonban ehhez az kell, hogy az emberek bízzanak a hatóságokban és beoltassák magukat. A bizalmat viszont csak a polgáraival őszintén beszélő kormány tud kiérdemelni.
A magyar kormány viszont mindent megtesz azért, hogy elkenje a járvánnyal kapcsolatos adatokat
– fogalmaz hozzátéve, nem szabad hagynunk, hogy a halálozási statisztikák rideg adatokká váljanak számunkra, mert ezek mögött megtört életek állnak, emberek, akik szerettek, és akiket szerettek!
A főpolgármester példaként hozza fel, miszerint alig tudunk valamit a halálozási adatok területi eloszlásáról, amiknek azonban alapvető fontosságuk lenne a védekezésben. Mint írja, a hivatalos honlap csak Budapest adatairól ad tájékoztatást.
Nyilván azért, mert a járvány első hullámában a fővárosban magas volt a halálozás és ezt a fővárosi vezetés nyakába lehetett varrni. Viszont most pont az ellenkezője van, a budapesti halálozási adatok sokkal jobbak az átlagosnál. A kormány persze erről hallgat
– közli Karácsony, aki úgy véli, valószínűleg sokkal többen veszítették életüket a járvány miatt, mint az a koronavírus-statisztikában szerepel.
Mindezt azzal támasztja alá, a korábbi évekhez képest jóval többen haltak meg ezekben a hónapokban, s meglátása szerint a plusz halálozások oka mi más lenne, mint a járvány, illetve a járvány miatt leterhelt egészségügy problémái.
A magyar statisztikai hivatal nem közli a halálesetek területi eloszlását, az európai statisztikai hivatal azonban igen. És ezek az adatok megdöbbentőek! Vannak olyan megyék, amelyekben a járvány tetőzésekor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában, míg máshol, például Budapesten, ennek a töredékét látjuk
– húzza alá.