A Kúria is kimondta, törvényt sértett a Kecskeméti Lapok az időközi választási kampányban

A Kúria is kimondta, törvényt sértett a Kecskeméti Lapok az időközi választási kampányban

Ismét bebizonyosodott, hogy - mondjuk úgy - nem erőssége a Fidesznek a tisztességes, fair verseny. Történt, hogy hosszas jogi hercehurca után végül a Kúria is kimondta határozatában, hogy törvényt sértett a Kecskeméti Lapok a július 10-i időközi választás kampányában, mivel

megsértette az esélyegyenlőség elvét az időközi választási kampányban azzal, hogy csak a Fidesz-KDNP-s Jánosi Istvánt mutatta be részletesen, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület jelöltjét, Kalló Juliannát gyakorlatilag ignorálta. 

A lapszámokban például bemutatták a kormánypárti jelölt sportszakmai tevékenységét, de arról is írtak, hogy közlekedési tükröt szereltek fel a javaslatára.

Az indoklás szerint amennyiben egy önkormányzati sajtó terméke egy választási kampányban semleges pozícióját feladva az egyik jelölő szervezet vagy jelölt mellett tűnik fel, az alkalmas lehet arra, hogy megbontsa a jelöltek közötti esélyegyenlőséget,

hiszen az önkormányzati sajtó helyi közhatalmat testesít meg.

Ezenkívül kifejtették azt is, hogy a Kecskeméti Lapok az önkormányzat befolyása alatt áll, ahol egy politika szervezet álláspontját közvetítették.

A Kúria kimondta, hogy

a Kecskeméti Lapokat kiadó Kecskeméti Televízió Kft. önkormányzati fenntartású, és "nagyrészt" nyilvánvalóan közpénzből működik.

A bizottság eltiltotta a további jogsértéstől az önkormányzati sajtót és a Kecskeméti Lapokat, és arra kötelezte ezeket, hogy a határozat rendelkező részét hozzák nyilvánosságra.

Lejer Zoltán, Kecskemét jobbikos önkormányzati képviselője lapunk megkeresésére megerősítette, hogy az időközi választási kampányban a Kecskeméti Lapok teljesen kihagyta a a Szövetség a Hírös Városért Egyesület jelöltjét, Kalló Juliannát, mintha nem is létezett volna kihívója a fideszesnek.

Kifejtette, a Fidesz "elhallgatási" gyakorlatát jól mutatja, hogy amióta 2019. októberében megválasztották önkormányzati képviselőnek, egyszer sem hívták a Kecskeméti TV-be.

"Egyértelmű, hogy a Fidesz egyéni propagandacélokra használja a médiáját Kecskeméten, amit nem mellesleg a kecskemétiek pénzéből tartanak fenn, ráadásul úgy, hogy a helyiek 45 százaléka nem szavazott a kormánypártokra 2019-ben".

Lejer elmondta azt is,

csütörtökön lesz egy közgyűlés, amin az ellenzék - lévén, hogy a szükséges létszám megvan hozzá - egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amely a helyi médiaviszonyokat és a kecskeméti médiacentrum működéséit, illetve költéseit vizsgálja majd.