Keménykötésű! Lőrincz Viktor elődöntőbe jutott, a bronzért meccselhet este

Az orosz Davit Csakvetadze 7-1-re legyőzte őt az elődöntőben.

Lőrincz az első fordulóban az örmény Makszim Manukjant verte 3-0-ra, majd a nyolcaddöntőben technikai tussal diadalmaskodott az indiai Khatri Ravinder ellen, így a legjobb nyolc között jöhetett a 2015-ös világbajnokság ezüstérmese, Rusztam Asszakanov.

Tanulj, világ! Lőricz Viktor oktat a szőnyegen (MTI fotó: Illyés Tibor)

Az üzbég agresszívan kezdett, de állásból nem tudta megragadni Lőrinczet, aztán a magyar versenyző parterhelyzetbe kényszerült, de ezt is szépen kivédekezte. Az orosz állampolgársággal is rendelkező Asszakanov az idő előrehaladtával egyértelműen fáradni látszott, erre utalt az is, hogy passzivitás miatt a második menet elején már neki kellett térdelnie. Lőrincz pedig élt az adódó lehetőséggel, és egy ügyes mozdulattal átbillentette ellenfelét, amiért két pont járt neki.

Egy perccel később ismét megintették a magyar birkózót, ezzel 2-1- re alakult az állás, ráadásul lentről próbálkozhatott támadással az üzbég, ám Lőrincz ezt az akciót is sikeresen elhárította. A hátralévő másodpercekben érdemi esemény nem történt, maradt a 2-1-es eredmény, ami azt jelenti, hogy Bácsi Péter után a második birkózónk is bejutott a saját súlycsoportja elődöntőjébe.

Irány az elődöntő! (MTI fotó: Illyés Tibor)

Lőrincz a fináléba kerülésért a grúz születésű, orosz színekben versenyző Davit Chakvetadze volt az ellenfele, aki a 2015-ös bakui Európa-játékokon aranyérmet szerzett. Az orosz azonban jobbnak bizonyult, és 7-1-re megverte a magyar birkózót.

Keménykötésűek! (MTI fotó: Illyés Tibor)

Irány az újabb magyar éremért!