Ki védi meg az autó- és szabad felhasználású hiteleseket?

A legnagyobb ellenzéki párt az autó- és szabad felhasználású hiteleseket támogatását szorgalmazza.

Elmondta, hogy az ő esetükben az árfolyam rögzítési megoldás vagy nem teljes körűen, vagy egyáltalán nem érvényesült.
 
A külföldi valuták árfolyam változásainak következtében, tehát külső hatások miatt lehetetlen helyzetbe kerültek ezek az emberek – figyelmeztettet a politikus. Emlékeztettet arra is, hogy az az összeg, amit nagy nehezen eddig már visszatörlesztettek, az is igazságtalanul volt megállapítva, azonban most megint a részletek emelkedése várható.
 
A Jobbik régóta hangoztatja, hogy a segítséget minden hiteltípusra ki kell terjeszteni, ezért a legnagyobb ellenzéki párt azt követeli, hogy egy rögzítéses típusú megoldás vonatkozzon az autósokra és a szabad felhasználású hitelesek körére is.
 
Ugyanakkor Z. Kárpát ezt is csak részmegoldásnak tartja, véleménye szerint ezzel csak egy kis levegőhöz jutnának az adósok. A teljes körű és felvételkori forintosítás lehet az egyetlen megoldás – tette hozzá. 
 
Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a Fidesz az eddigi összes jobbikos javaslatot elutasította. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha az Országgyűlés, első tavaszi ülésén, a devizahitelek forintosítására találna megfelelő választ. Hozzáfűzte, hogy a magáncsőd intézményének bevezetését továbbra is szorgalmazza a Jobbik.
 
- Azért tudjuk, hogy a devizahiteles szervezetek támogatják ezt a megoldást, mert mi, a kormányzattal szemben, tárgyalunk velük – jelentette ki Z. Kárpát. Hangsúlyozta, hogy a Devizahiteles Kerekasztal szakmai megbeszéléseire egyszer sem jöttek el sem a kormányzat, sem pedig a többi párt képviselői. Nem akartak szembenézni a hitelesek problémáival – tette hozzá.
 
Végső célként azt fogalmazta meg, hogy az összes eddigi, indokolatlanul elvett forintot vissza kell csoportosítani az eredeti tulajdonosoknak, az állampolgároknak, míg a pénzügyi szemetet vissza kell küldeni az érintett bankoknak.