Kijutottak az olimpiára Benedekék!

Benedek Tibor idén Európa-bajnoki bronzérmes együttese 8-7-re legyőzte a német csapatot, ezzel biztosította helyét a legjobb négy között, és a riói mezőnyben egyaránt.

A találkozó elején Erdélyi Balázs szerzett vezetést a magyaroknak, de a hasonlóan eredményes folytatás az ellenfél hatékony védekezése miatt ekkor még elmaradt, több gól nem született az első negyedben. A második felvonásban a németek két gólt szereztek, a különbség ennek ellenére nőtt,  Manhercz Krisztián duplájának, Varga Dénes büntetőjének, és Nagy Viktor védéseinek köszönhetően.
    
A játék képe egy ideig a folytatásban sem változott, a harmadik negyedben Varga Dénes duplázott, a negyedikben viszont sorozatban négyszer volt eredményes a német válogatott. A magyar csapat sokat hibázott támadásban, de némi szerencsével egy gólt megőrzött korábbi tetemes előnyéből, így váratlanul izgalmas hajrát követően egy góllal nyert.
    
Brazíliában a férfiak mellett a belgrádi Eb-n aranyérmes női válogatott is ott lesz az olimpián. A férfiaknál 12, a nőknél 8 csapat vesz részt az ötkarikás játékokon, a csoportok sorsolását vasárnap, a trieszti viadal döntőjét követően rendezik. A vízilabda az egyetlen csapatsportág, amelyben a magyarok képviseltetik magukat Rióban. A trieszti torna elődöntőjében a magyar együttes a Hollandia-Franciaország párharc továbbjutójával találkozik szombaton 19 órakor.

"Ennél könnyebb lesz olimpiát nyerni"

"Nem hiszem, hogy volt az életünkben nehezebb hét, mint ez: sok volt a vesztenivaló, ezt mindenki tudta. Itt álmokról van szó, és ez az álom megvalósult, sokat tettünk ezért ezzel a csapattal" - nyilatkozta a németek elleni 8-7-es győzelmet követően Benedek Tibor az M4 Sportnak. Hozzátette, együttese saját magának köszönheti, hogy az utolsó pillanatra hagyta a döntést. - "Ilyen nagy terhe még nem volt a magyar vízilabdának, nem engedhettük meg, hogy ne legyünk ott Rióban."
   
"Itt nem osztanak érmet, csak repülőjegyet adnak, és ezért mindenki ugyanúgy küzd. Én ennek a győzelemnek örülök, hogy mi lesz holnap és holnapután, az nem nagyon érdekel" - fejtette ki a szövetségi kapitány. Hangsúlyozta, a csapat sokszor megmutatta a tornán és a mérkőzésen is, hogy mennyire erős. - "Nagyon szeretem ezeket a fiúkat, ez róluk szól, az ő álmukról, és örülök, hogy ezt támogathatom."
   
Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke elmondta, egy ilyen tornán el kell végezni a "piszkos munkát", itt csak hibázhat egy csapat, hiszen ha sikeresen végigcsinálja, csak azt teszi, amit elvártak tőle.
   
"Ez a csapat lényegesen jobb, mint a német, de a végén volt egy fellángolása az ellenfélnek, emiatt nem voltam nagyon nyugodt" - nyilatkozta Kemény Dénes. Hozzátette, számítottak a kvótaszerzésre, van részletes felkészülési terve a férfi csapatnak, amelynek következő célja a minél jobb riói szereplés.
   
"Nagyon boldogok vagyunk, nekem életem egyik legnagyobb, legfontosabb mérkőzése volt - mondta az egy gólt szerző Szivós Márton az M4 Sportnak. - Igazságtalan lett volna a döntetlen, buta gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek."
   
"Nehéz volt ez a hét, de a nehezén túlvagyunk, ennél könnyebb lesz olimpiát nyerni" - hangsúlyozta Varga Dániel csapatkapitány. Kifejtette, minden logikus, ami történt a tornán, ahol mindenki az életéért és az álmaiért küzd. Hozzátette, a csapatból mindenki nagyon fáradt, a klubszezon közepén, a bajnoki döntők közelében rendezik a tornát, amelyen "azok nyernek, akik jobban hisznek, akiknek nagyobb szívük van".
   
"Sokkal jobb a dicsőségért játszani, mint a szégyen elkerülése miatt. Jó lenne megnyerni a trieszti tornát, ha már itt vagyunk, de a fő célunkat már elértük: még egy párszor megkérem a többieket, hogy mondják el, ott vagyunk Rióban!" - tette hozzá.