Csütörtökön ljubljanai látogatása során Szijjártó Péter, tárgyalásokat folytatott Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel. Talákozott továbbá Miro Cerar miniszterelnökkel, valamint Peter Gaspersic infrastrukturális miniszterrel és Jure Leben államtitkárral is. A megbeszéléseken szóba került többek között Szlovénia legnagyobb tengeri kikötőjének a fejlesztése is.
"Megállapodtunk abban, hogy Magyarország készen áll pénzügyileg is részt venni ebben a fejlesztésben, cserében azért, hogy a magyar vállalatok hosszú távú bérleti szerződések keretében megteremthetik a jelenlétüket a koperi kikötőben, valamint azért, hogy magyar vállalatok részt vehetnek a vasúti fejlesztésben és azért, hogy a magyar vasúti teherfuvarozó vállalatok részt vehetnek abban a holdingban, amely ezen beruházás köré épülne" - magyarázta a miniszter, majd hozzátette: "az az érdekünk, hogy a nagy forgalmú koperi kikötőből Közép-Európába irányuló forgalom Magyarországon haladjon keresztül".