Kilenc halott hegymászót találtak

Újabb kilenc hegymászó holttestét találták meg Malajzia legmagasabb hegycsúcsán, a Kinabalun, ahol a pénteki, hatos erősségű földrengés miatt több mint másfél száz ember rekedt fenn.

Az érintett Szabah állam idegenforgalmi minisztere, Masidi Manjun szombaton Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy ezzel megerősítetten 11-re emelkedett a földrengés hegymászó áldozatainak száma, s hozzátette, hogy "nyolc személyt továbbra is eltűntként keresnek".
   
A miniszter néhány órával korábban arról számolt be, hogy a 4095 méter magas Borneó szigeti hegyről kimentettek 137 gyalogtúrázót.
   
A zömmel hazai, de rajtuk kívül szingapúri, amerikai, Fülöp-szigeteki, brit, thaiföldi, török, kínai és japán turisták azért rekedtek a Kinabalun, mert az ösvényeket a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették. Néhányuk kéz és lábtöréseket szenvedett, egy embert pedig kómában hoztak le a hegyről.
   
A rengést követő sziklagörgetegek miatt a hatóságok legalább három hétre leállították az újabb csoportok indítását.