Tudósok: Kínában legalább négyszer több fertőzés lehetett

Tudósok: Kínában legalább négyszer több fertőzés lehetett

Kína legalább négyszer több fertőzést jelenthetett volna, ha a koronavírust klinikailag megfelelően határozza meg - áll a The Lancet című orvosi szaklapban csütörtökön megjelent egyik tanulmányban.

Szerzői hongkongi tudósok, akik a Covid-19 vírus hét klinikai definícióját vetették össze. A meghatározásokat Kína január közepe és március eleje között használta. A kutatók arra jutottak, hogy az 5. leírás használata a február 20-ig jelentett 55 ezer fertőzés helyett - becslés szerint - 232 ezer esetet tudathatott volna.

"Kimutattuk, hogy a definíciók esetében a változások lényegesen befolyásolták az összes fertőzésfajtán belül a koronavírusos infekciók regisztrált arányát, és ebből következőn nagyban alakították a járvány alakulásának függvénygörbéjét"

- írták tanulmányukban a hongkongi tudósok hozzátéve, hogy a 232 ezres számnál jóval több lehetett a fertőzött az enyhe tünetűeket is belevéve.

(MTI)