"A kivándorló fiatalok hálátlanok"

Örülhetnek, hogy nem a Soros-tervet hajtják végre a kalandozó fiatalok!

Itt a kormány stratégiája a kivándorlás megakadályozására: az érzelmi zsarolás.

A Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet nem vette félvállról a föladatot, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.

Az intézet kutatással és könyvkiadással is foglalkozik. Így például 2016-ban megjelent egy kutatási jelentés is, amelyik a „Maradj itthon! Gyere haza! : a Kárpát-medencei magyarok elvándorlásának és hazatérésének vizsgálata” címet viseli, de a hvg.hu birtokába jutott egy 2017-es kötet is, a „Menjek vagy maradjak?!” címmel, amelynek felelős kiadója nem más, mint Szász Jenő.

A könyv - legalábbis a szerzők szerint - segítséget próbál nyújtani a menni vagy maradni kérdésben, "friss kutatásokkal, információkkal és élménybeszámolókkal". A portál szemezgetett is a friss kutatásokból, információkból és élménybeszámolókból, amit mi sem szeretnénk elhallgatni. 

Azért jó például itthon maradni, mert

- stabil a közbiztonság (nem, nem az, a statisztikát úgy javítják, hogy megemelték a szabálysértések értékhatárát 20 ezerről 50 ezer forintra)

- stabil a politikai rendszer (így is nevezhetjük a totális hatalmat és a demokrácia lebontását)

- alacsonyak a megélhetés költségei (rohadtul nem, az egyik legrosszabb az Unióban)

- keresztény értékrenden alapul a társadalom (ezt mindenki döntse el maga)

Viszont meglepően őszinte volt valaki a könyvben, mert leírják, hogy 

- nálunk alacsonyabbak a bérek (mondjuk nyilván nehéz lett volna mást állítani)

Viszont pozitív, hogy védve vagyunk a migráció folyamatoktól (kivéve, ha 2300 kopogtató nemolyanmigránst, vagy 20 ezer kötvényest engedünk be ugye noch dazu), de ami még ennél is fontosabb: 

vannak erdők.

Beismerik viszont, hogy a kivándorlást erősítheti az új lehetőségek és a magasabb bér, és hogy megtanulhatunk idegen nyelvet. Ám nem szabad elfelejteni, hogy nyugaton nincs ott a család és a barátok, terrorveszély van, no-go zónák, ráadásul a „szülők, nagyszülők évtizedes munkája által megteremtett örökség, azaz a családi vagyon idegen kézbe” kerülhet, a magyarországi lakosságszám csökken, és felbomlik a keresztény társadalom. 

Ami ugye nincs is.

Kiderül az is, hogy "mi egy csodálatosan szép természeti adottságokkal rendelkező régióban élünk. Mindent összevetve a Föld lakosságának legjobb körülmények között élő 10%-hoz tartozunk."

Aki elmegy, annak hiányozni fognak a hegyei, a Kárpátok szépsége pedig felbecsülhetetlen, nem szabad lemondani róla. Ez nyilván mondjuk Karcagon reális probléma.

Ennek a régiónak az időjárására sem lehet panasz, Észak-Európában állandó a szél és a hideg, sok az eső, kevés a napsütés (Ez igaz. A szélcsend miatt télen például nálunk ül meg a legjobban a szmog, ezért katasztrofális a levegőnk, lásd tüdőszervi megbetegedések).

A kötetből az is kiderül, hogy itthon félelem nélkül lehet élni, míg „Nyugat-Európa már nem a biztonság földje!” Az NSKI szerint kinn csak idegen lehet az ember, ráadásul a „külföldön kialakuló kapcsolatokból ritkán lesz őszinte érzelmeken alapuló, boldog házasság.” 

"A kivándorlás mellett döntő fiatalok túlnyomó többsége alig számol az otthon hagyott rokonok őszinte szomorúságával. Azzal a hálátlansággal is, hogy a szülők időskori rászorultságának esetén a kitelepült nem fog tudni gondoskodni róla."

Kivándorló! Bevándorló leszel!

Az pedig jól tudjuk, hogy a Soros-tervet hajtja végre.

A könyv szerint azért sem kellene elhagyni Magyarországot, mert ha valakinek külföldön születik gyereke, az bevándorló lesz, ráadásul külföldön drága a sör és a kávé (a vásárlóerő-paritást inkább hagyjuk), ha mindenki kivándorol, nem marad, aki leszedné a termést (!!!), van internet itthon is, nem kell kivándorolni, mert a világháló segítségével nem maradunk le semmiről.

Ennyi.

Természetesen a könyv megoldásokkal is szolgál:

"Merj fizetésemelést kérni! Itthon sem kell belenyugodnod a rosszabb anyagi körülményekbe."