Kivel játszik össze Mengyi Voldemort Roland?

Orbán Viktor nem hívja vissza tisztségéből Mengyi "Voldemort" Rolandot, aki buzgón kovácsbélázik és várja el a Jobbiktól a hasonló intézkedéseket

Orbán azt sem szeretné kideríteni, ki volt az az ember, aki leállította Mengyi tetten érését a helyszínen és megálljt parancsolt a NAV nyomozóinak. Volner szerint erre csak egy befolyásos embernek volt lehetősége, ezért szeretnék tudni, hogy akár Polt Péternek vagy Tállai Andrásnak volt-e köze ehhez az intézkedéssorozathoz.
 
Orbán azt sem szeretné kideríteni, kik segítették a korrupciós ügylet létrejöttét az EU-s források elosztásával megbízott Miniszterelnökség részéről - mutatott rá Volner.
 
"Kikkel játszott össze az a Mengyi Roland, akinek önállóan nem volt lehetősége ezt a korrupciós ügyletet előkészíteni?"
 
- tette fel a kérdést a Jobbik alelnöke.
 
A politikus rámutatott: a korrupciós ügyek során a fideszes politikusok általában beérik a pályázati pénzek 30-40%-kal is, ebben az esetben azonban 90%-os volt a visszaosztás.
 
A képviselő szerint fontos látni, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a legfelsőbb szintű felelősök megússzák a botrányos esetet.