Kőbányán a Fidesz, Rákospalotán a baloldal nyert

Mindkét helyen szoros volt a küzdelem.

A rákospalotai polgármester-választás eredménye 95,7 százalékos feldolgozottságnál a baloldali Németh Angélát hozták ki az első helyre 10 760 szavazattal, ami 50,9 %-nak felel meg. Mögötte nem sokkal lemaradva a kormánypárt jelöltje László Tamás végzett, aki a szavazatok 47, 8 százalékát tudhatja magáénak.

Úgy tűnik, hiába járta a Fidesz a nap folyamán a környéket azzal riogatva az embereket, hogy az ellenzéki jelölt győzelme esetén megszüntetné az orvosi ellátást. A hagyományosan baloldali körzet továbbra is az maradt.

Kőbányán a baloldali ellenzék a momentumos jelölt, Kovács Róbert mögé sorakozott fel, akinek ugyan nem sikerült legyőznie ellenfelét, Szilágyi-Sándor Andrást, de a szavazók 44,5 százalékát sikerült maga mögé állítania.