A Népszava birtokába került levél szerint a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos koronavírusos beteg, hogy a lélegeztető kapacitásuk betelt. A Korányiban ráadásul a szakemberek is fogytán vannak, így arra kérték az ellátókat hogy mérjék fel a saját intézményükben, hogy hány olyan ápoló, segédápoló van, aki önként vállalna kirendelt munkavégzést az intézményükben. Összesen 76 új munkatársat várnak különböző pozíciókra.
A lap úgy tudja, a mentőket arra utasította a tárca vezetője, hogy a kórházi ellátást igénylő igazolt és COVID19-gyanús betegeket csak az ellátásukra kijelölt intézményekbe vihetik. A fővárosiakat és Pest megyeieket a Dél-Pesti Centrum Kórházba illetve az Országos Korányi és Pulmonológia Intézetbe szállítják, ha ezek megtelnének, akkor a Szent Jánosba, a Bajcsyba, a Péterfybe, a Pest megyei Flór Ferenc kórházba, a törökbálinti tüdőgyógyintézetbe, valamint a Semmelweis Egyetemre vihetik a betegeket. A vidékieknek a megyei kórházakat, illetve az orvosképzéssel foglalkozó egyetemeket is kijelölték a fertőzéssel érintett lakosság kivizsgálására, az igazolt esetek ellátására.