Korszakhatárhoz érkezett a Jobbik! Megszólalt Vona a kongresszus után

Vona Gábor az új elnökséget egy bombaerős, sikerre ítélt csapatként jellemezte.

Vona ígéretet tett: ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy a politikai közössége még erősebb legyen.
 
A politikus leszögezte: a párt célja, hogy 2018-ban megverje a Fideszt és megszerezze a választási győzelmet.
 
Vona ismertette az új elnökség tagjait: dr. Fülöp Eriket, Janiczak Dávidot, Sneider Tamást, Toroczkai Lászlót, Volner Jánost és Z. Kárpát Dánielt. Az eredménnyel kapcsolatban örömét fejezte ki, hiszen az a hat ember került az elnökségbe, akiket ő maga is támogatott.
 
Vona Gábor az új elnökséget egy bombaerős, sikerre ítélt csapatként jellemezte.
 
A politikus szerint a Jobbik egy korszakhatárhoz érkezett: stabil politikai erőből, a legnépszerűbb ellenzéki pártból nemzeti néppárttá vált. Vona úgy véli, vagy a Jobbik veri meg a Fideszt, vagy senki, a jövőben pedig ennek a felelősségnek a tudatában teszik majd a dolgukat.
 
Nemcsak a győzelemre készülnek, hanem a kormányzásra is - jelentette ki.
 
Vona elmondta: a Jobbik első dolga, hogy visszaadja a reményt a magyar társadalomnak, amely némán üvölt a változásért. Céljuk, hogy a kormányváltó hangulathoz megalkossák a kormányváltó erőt.
 
A pártelnök megismételte a kongresszusi beszédében elhangzott adatot: a Jobbikot a magyar fiatalok 53%-a támogatja.
 
"A 21. század megpróbáltatásait csak egy erős nemzet tudja kiállni" - fogalmazott.
 
Vona újságírói kérdésre elmondta: korábbi tanácsadójával, Baranyi Tibor Imrével valóban szerződést bontottak, ezt maga az érintett kérte. A Jobbik politikusa minderről a jövő hétre ígért részletes tájékoztatást. A megvétózott korábbi alelnökkel, Novák Előddel kapcsolatban azt mondta, a mai nap folyamán nem szeretne foglalkozni vele.