Kővágó Zoltán 7. diszkoszvetésben

A döntőbe jutást a pénteki selejtezőben 63,34 méteres eredménnyel kiharcoló Kővágó kifejezetten jól kezdett, 64,5 méterre hajította a diszkoszt, második kísérletével úgy tűnt, túl is szárnyalhatja ezt, ám mivel kilépett, így azt a próbálkozását érvénytelenítették. Harmadikra 62,98-at ért el, javítani tehát nem tudott, de ötödik helyével biztosította helyét a finálé folytatásában. Az első szakasz után kiesett a 2015-ös világbajnokság ezüstérmese, a belga Philip Milanov, az amerikai Mason Finley a litván Andrius Gudzius, valamint a svéd Axel Härstedt.
 
Negyedikre többen is rontottak, köztük Kővágó Zoltán is mindössze Kanter és Jasinski vetett érvényeset.
 
Ötödik nekifutásra sem sikerült jót dobnia a magyar versenyzőnek, érezte is, ezért dobás közben kilépett.
 
A záró, hatodik körben Weishaidinger 64,95-öt hajított, így megelőzte Kővágót, majd Martin Kupper is elé került, 66,58-cal feljött a második helyre. A magyar atléta utolsó próbálkozásánál is kilépett a dobókörből, így 7. helyen fejezte be pályafutása második olimpiáját.
 
Az olimpiai bajnoki címet a német Christoph Harting szerezte meg a versenyben végig vezető lengyel Piotr Malachowskit megelőzve egy egészen parádés 68,37 méteres utolsó dobással. Érdekesség, hogy négy éve Londonban Harting bátyja, Robert nyerte meg a számot.