Az NMHH és egy Fidesz-közeli álcivil szervezet kampánya révén újabb közpénzmilliók hullanak a fideszes hirdetőcég zsebébe

Az NMHH és egy Fidesz-közeli álcivil szervezet kampánya révén újabb közpénzmilliók hullanak a fideszes hirdetőcég zsebébe

Két szerződésmódosítással összesen csaknem 145 millió forinttal emelkedik a kék óriásplakátok koronázatlan királya, Balásy Gyula cégeinek közpénzbevétele. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent egyik hirdetmény szerint

250 millió helyett százezer forint híján másfélszer ekkora összegért

végzi el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiatervezését és médiavásárlását a pr-guru két cége, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. alkotta konzorcium.

Nem tudjuk, mi indokolja a fideszes zsebbe vándorló közpénz ekkora mértékű, 49,96 százalékos emelkedését, a hirdetményből csak annyi derül ki, hogy a két éve kötött szerződést közös megegyezéssel módosítják, és az ellenérték növekedése nem haladja meg az 50 százalékot. (Mint látható, épp egy hajszállal alatta marad.) Az egyetlen, módosítást indokló mondat így szól:

A 2020-ban előre nem látott, a 3G kivitelezés kapcsán felmerült, fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt fontosságú kommunikációs feladatok zökkenőmentes ellátása érdekében vált szükségessé a Szerződés keretösszegének megemelése.

Balásyék tehát 250 millió helyett 374 millió 900 ezret számlázhatnak ki az adófizetőknek.

Ugyancsak Balásyék tervezték meg az Alapjogokért Központ nevű gongót (government-organized non-govermental organization, azaz kormányzatilag létrehozott civil szervezet, röviden: álcivil) „üzemeltető” Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. augusztusban indult kampányát, melyre a közbeszerzést a Rogán Antal propagandaminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal írta ki. Az eredeti szerződéses összeg egész pontosan 196 millió 850 ezer 394 forint volt, mely az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint most 216 millió 535 ezer 400 forintra ugrott. Az elköltött közpénz 19,6 milliós megemelkedésének indoklása itt még rejtélyesebb, mint az NMHH esetében, a hirdetmény így fogalmaz:

(…) annak érdekében, hogy Megrendelő a Keretszerződés Műszaki leírásában szereplő kampánya maradéktalanul és teljeskörűen megvalósulhasson, a tervezettnél magasabb számú médiafelület (televíziós szpot) megvásárlása, és ennek következtében a Keretszerződés alapján felhasználható keretösszeg módosítása vált szükségessé, (…)

Az már csak mellékes, hogy így a fideszes hirdető által a Fidesz-közeli gongo közbeiktatásával opcióként lehívható 30 százalékos közpénzösszeg is 59 millióról 65 millióra duzzadt.