Nem engedte Kövér László, hogy a köztévé politikai befolyásoltságáról kérdezzenek

Minek is?

Hiller István és Tóth Bertalan két kérdéssel fordult írásban Kásler Miklóshoz, mivel a jelenlegi miniszternek korábban futott műsora a köztévében:

  • Mit gondol a köztelevízió tévé politikai befolyásoltságáról?
  • Egyetért-e a 80 milliárd forintot is meghaladó állami támogatással?

Azonban Kövér László szerint ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása "kormányzati feladatkört nem érint", ezért letiltotta annak megválaszolását.

Emlékezetes, a közpénzből működtetett állami hírtelevízió csak a kampány legutolsó pillanataiban engedett be ellenzéki politikusokat, miközben a fideszesek, illetve a szintén közpénzből működő álszakértők ki-bejárkálhattak a Kunigunda utcai székházban.

Az is ismert, hogy a Jobbik is nyert több alkalommal pert a köztévé Híradójának hazudozásai után.

(Címlap- és borítókép: pillanatkép az M1 (kampány)műsorából az országgyűlési választások napján)