Emlékezetes: Orbán legutóbb igencsak kiborult Vona kérdésén, mikor a Jobbik elnöke személyes környezetének meggazdagodásáról és a korrupcióról faggatta a miniszterelnököt.
Orbán Viktor akkor válasz helyett, visszakérdezett, és arról érdeklődött, kik azok a személyek, akik a Jobbik elnökségének hozzátartozói és szerződésben állnak a párttal. Vona ma elmondta: utánanézett a kérdésnek: 2010 óta 667 emberrel álltak valamilyen szerződésben, ebből
hét olyan személy van, akik rokoni kapcsolatban állnak a párt vezetésével,
és mindegyik mögött valódi teljesítés áll.
Vona ezt követően kérte Orbánt:
legyen ő is ilyen nyitott
a személyes környezetének meggazdagodásával, Andy Vajnával, Mészáros Lőrinccel és Habony Árpáddal kapcsolatban.
Meddig akar még menekülni, meddig akar még bujkálni, meddig akarja ezeket az embereket maga előtt tolni? Mikor válaszol arra a kérdésre, hogy
Mészáros Lőrinc az ön strómanja-e?
- kérdezte a Jobbik elnöke.
Orbán Viktor nem nyújtotta túl hosszúra válaszát:
"Sosem volt, sosem lesz, most sincs semmilyen strómanom, köszönöm a figyelmet"
- mondta, majd leült.
Vona viszontválaszában azt mondta, látja, hogy nagyon zavarja Orbánt a kérdést, de nem áll le, mert nem kapott érdemi válaszokat. Emlékeztette a kormányfőt, hogy a miniszterelnök pályafutása a diktatúra elleni küzdelemmel indult, ám most úgy tűnik, egy
újabb szocializmust épít
korrupcióval, kiskirályokkal és hazugságokkal.
Orbán szerint őt bűncselekménnyel vádolják, ami nem helyes dolog.
"Sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek"
- jelentette ki.
"A rendszerváltás időszaka döntés elé állított bennünket: valaki politikus lesz vagy üzletember, én döntöttem, és ennek a következményeit mind a mai napig vállalom" - mondta Orbán, majd hozzátette: munkáját akkor is folytatni fogja, ha Vona minden nap megkérdezi őt "a rágalmaival".
(Fotó: Béli Balázs)