Itt a nyár, valaki most is luxusrepülővel mehetett luxusjachtozni a NER-ből

Itt a nyár, valaki most is luxusrepülővel mehetett luxusjachtozni a NER-ből

A 24.hu észrevette, hogy ismét találkozott az OE-LEM lajstromjelű Bombardier Global 6000-es magánrepülőgép a Földközi-tengeren hajózó, 42 méter hosszú tengeri jachttal, a Lady Mrd-vel.

A luxusrepülőt és a luxusjachtot előszeretettel használják magyarországi kormánytagok, valamint Fidesz-közeli gazdasági és politikai vezetők: a teljesség igénye nélkül a gépen utazott már Orbán Viktor is, míg a hajón lefotózták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.

A luxusrepülőgép a koronavírus-járvány miatti lezárások alatt folyamatosan oda-vissza járt a Maldív-szigetek és Magyarország között, az egyik hazaérkezéskor lapunk megpróbált fotókat készíteni az utasokról, de a biztonsági személyzet ezt igyekezett megakadályozni, sőt hazafelé két autóval követték munkatársunkat.

A nagyjából 6 milliárd forintot érő hajó tulajdonosa egy offshore cégen keresztül Szíjj László, akinek építőipari vállalkozásai folyamatos megrendeléseket kapnak a magyar államtól. A repülő tulajdonosa hivatalosan nem ismert, csupán az tűnik egyértelműnek, hogy valamelyik magyar kormányközeli oligarcháé lehet.

A 24.hu szerint a Bombardier rövid franciaországi tartózkodás után Nizzából repült az olaszországi Nápolyba, ahol a hajó már napok óta a nyílt vízen várakozott. A Lady Mrd a gép landolását követő percekben felhúzta a horgonyt, és a parti kamerák képe szerint behajózott a kikötőbe.