Lázár vállalja a felelősséget

Átvilágítják Andy Vajnát, eldőlt milyen lesz a déli határ kerítése, Vida Ildikó pedig kitartóan próbálkozott a lemondással. A Lázár show folytatódik.

Ilyen lesz a kerítés 

A kormány úgy döntött, a legrövidebb határidőn belül meg kell építeni a kerítést, ehhez pedig mintegy 100 hektárnyi magánterületet sajátítanak ki. A földek tulajdonosai használatbavételi díjat kapnak, illetve egy egyszeri kártalanítási díjat is. Eldőlt az is: kétféle kerítést fog felépíteni a Honvédség: az egyik horganyzott fémből készül 1,5 méter mélyen a földben és 3 méterre a föld felett, erre 70 centiméter magasan pengedrót kerül. A másik változat azokon a helyeken épül, ahol a természeti adottságok miatt kisebb a mozgás, itt egyszerű pengés határzár épül.
 
Közben a kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne újra bűncselekmény az illegális határátlépés. Szerinte akik valóban menekültek, azokat át fogják irányítani a legális belépőkapukhoz.

Költségvetés és kampány

Mivel előrébb hozták a 2016-os költségvetés megszavazását, ezért most "kellett elmagyarázni, hogy milyen intézkedések érintik majd az embereket" - mondta Giró-Szász András. Lázár szerint pedig azért nyerte Rogán Antal szomszédja a legújabb kormányzati kampány tenderét, mert ők adták be a legjobb ajánlatot. Ilyen egyszerű - tesszük hozzá.

Vida azért már próbálkozott

A NAV elnöke azért csak most távozott, mert Orbán Viktor korábban nem fogadta el a lemondását - közölte Lázár. A miniszterelnök - folytatta - arra kérte Vidát, ne menjen, amíg a NAV átalakítása zajlik, most viszont Vida személyes okokra hivatkozott, ezért elfogadta azt.
 
Vida utódára még várni kell: "kapkodni semmi ok" - mondta. 

Giró-Szász szerint már többen jönnek haza

Nincs 500 ezer elvándorló, "csak" 370 ezer körüli ez a szám - mondta, és ez már nem sokkal több, mint 2010-ben. A kormányszóvivő szerint ma már többen jönnek haza, mint elmennek. Lázár pedig még ezt is meg tudta fejelni azzal, hogy szerinte 
"szó sincs kivándorlásról, mert az igazi kivándorlók végleg elhagyják a hazájukat, sokan viszont visszajönnek"
ráadásul még a pénzt is hazaküldik a családtagjaiknak. Ezzel gyakorlatilag csak a munkaerő szabad áramlásának lehetőségével élünk. Így is fel lehet persze fogni.

Átvilágítják Andy Vajnát

Lázár János vállalta a felelősséget, hogy a magyar származású producert nem világították át korábban. Aminek az volt egyébként az oka - érvelt Lázár - mert olyan információk voltak a birtokában, hogy erre nincs szükség, nincs kockázat.  
 
"Mostanra viszont változott az ország biztonsági helyzete" - ezért mégis szükségesnek tartják a filmügyi kormánybiztos átvilágítását. Azt mondjuk nem értjük, hogy mi változott pontosan, de ők tudják.