Lengyelországban is van egy koronavírus-fertőzött

Lengyelországban is van egy koronavírus-fertőzött

A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik – közölte Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat

– mondta Szumowski.

Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba.

A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak.

Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is.

Hétfőn a lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól. A parlamenti vita során Mateusz Morawiecki kormányfő közölte: az ország a „lehető legjobb módon” készült fel a vírus megjelenésére.

Lengyel kezdeményezésre szerdán Prágában megkezdődött a visegrádi kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos teendőket is. Pénteken, szintén Varsó kezdeményezésére, az uniós egészségügyi miniszterek tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben.

(MTI)