Nem mutatják be Budapesten a tavalyi év legjobb lengyel filmjét

A Lengyel Intézet nem indokolta, miért törölték a filmet a Lengyel Filmtavasz programjából.

A film az 1943-1944 során, a mai Ukrajnához tartozó Volhíniában elkövetett népirtásnak állít emléket, mely során legkevesebb hatvanezer lengyelt és több ezer ukrán, örmény és orosz nemzetiségű lakost öltek meg a nácikkal kollaboráló ukránok. Ennek a méltatlanul elfeledett emberiség elleni bűntettnek állít emléket Wojciech Smarzowski történelmi filmje, melyet a lengyel mozikban mindmáig több mint félmillióan néztek meg és a tavalyi év egyik legsikeresebb lengyel gyártású filmje volt, olyannyira, hogy megnyerte a Gdyniai Filmfesztivál és a Lengyel Filmakadémia nagydíját is.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=iaB-_b3_YIw]

A Lengyel Intézet először csak egy Facebook-posztban értesítette a közönséget, hogy a tervezett két vetítés közül mindkettő elmarad, majd a Lengyelországban kitört felháborodás hatására a törlésről szóló hírt is törölték oldalukról.

A Lengyel Intézet egyelőre nem indokolta meg hivatalosan miért törölte a budapesti bemutató programjából a filmet (és a törlésről szóló Facebook-posztot), ugyanakkor a filmet készítő producerek arról számoltak be a Kresy.pl-nek, hogy a szervezők privát csatornán arra hivatkoztak, hogy nem tudták megszervezni a vetítés előtt tervezett beszélgetést a film szakértőjével, Grzegorz Motyka professzorral, a lengyel Nemzeti Emlékezet Bizottsága (IPN) történészével.

Ez a magyarázat ugyanakkor nem lehet kielégítő, hiszen a filmet a professzor nélkül is bemutathatták volna, ráadásul két vetítést terveztek - értelemszerűen az egyik már felvezető beszélgetés nélkül lett volna.

A film készítői a budapesti kultúrintézetet fenntartó lengyel külügyminisztériumhoz fordultak és hivatalos magyarázatot követeltek, annál is inkább, mivel tavaly októberben a kijevi Lengyel Intézet is megakadályozta a film bemutatását.

Az április 20 és 26-a között a Művész Moziban megrendezésre kerülő fesztivált a budapesti Lengyel Intézet szervezi meg, immáron 23. alkalommal.

Varsóban sem mutatják be a Lovasíjászt

Ugyancsak beszédes, hogy a szintén ebben a hónapban sorra kerülő Varsói Magyar Filmtavaszon pedig a Lovasíjászt nem mutatják be a szervezők. Mondhatni idén sem, hiszen a 2016 januárjában bemutatott nagysikerű magyar film már tavaly sem fért be a fesztivál programjába, annak ellenére, hogy már akkor többen (egészen pontosan 81 ezren) nézték meg, mint az addig bemutatott összes magyar filmet összesen.

Lesz persze Saul fia, Martfűi rém és a #sohavégetnemérős is, de az 1986-ban bemutatott (és egyébként valóban zseniális) Macskafogó vagy az 1982-es Egymásra nézve (rendezte: Makk Károly) mellé valahogy talán mégis be kellett volna férjen a tavalyi év legnagyobb magyar filmsikere.