Lezárult a kaposvári „Mustang-ügy”, a bíróság a Jobbiknak adott igazat

Összesen 12 szabálysértési ügyet szüntettek meg.

A kaposvári közterület-felügyelet feljelentésére a kaposvári rendőrkapitányság bírságok kiszabásába kezdett.

Ezen ügyet a képviselő bíróság elé vitte, és 2016. január 13-án a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy a határozatok törvénytelenek és megsemmisítette őket. Összesen 12 szabálysértési ügyet szüntettek meg. Kaposvár akkori Címzetes Főjegyzője, dr. Kéki Zoltán itt nem állt meg, további feljelentéseket kreált, ezen ügyeket 2016. február 2-án a Kaposvári Járásbíróság megszüntette.

Furcsa mód, ilyen „nagy” jelentőségű ügyekben a Főjegyző közvetlenül a Városi Rendőrkapitánynak címezte a feljelentéseit, nehogy kétség legyen afelől, hogy ezt az ügyet hogyan kell elbírálni.

Emellett az egész ügyet országos méretű botránnyá dagasztotta a KaposvárMost, annak ellenére, hogy mindenhol kiderült, még csak szabálysértés sem történt. Így keltettek gyűlölködő hangulatot hangzatos címszavaikkal, a képviselő és a Jobbik ellen az egész országban, azt a látszatot keltve, hogy olyan emberekből áll ez a párt, akik kiskirályoskodnak, és törvények felettinek érzik magukat, holott mindez leginkább a Fidesz „embereiről” mondható el. 

Ilyen mondvacsinált hírekkel és olyan emberek lejáratásával, akik nem hajolnak meg a hatalom előtt, elterelik a figyelmet arról, hogy a „lehetőségek” és „szökőkutak” városából, az élhetetlen valóságból, az emberek tömegével menekülnek, szöknek el.