Limuzinnal járnak temetésre a kínai kommunisták

A lépést helyi sajtójelentések szerint azért érezték szükségesnek, mert a korábbi, tavaly októberben kiadott általános irányelveknek a gyakorlatban a helyi pártszervek nem tudtak érvényt szerezni. Ezekben arra hívták fel a tagságot, hogy tartózkodjanak a kihívó luxustól, a parádés lagziktól és fényűző temetésektől. Legyenek takarékosak, visszafogottak és szerények. Közpénzt pedig - természetesen - szeretteik egybekelésére vagy végső búcsújára ne költsenek.

A korrupció elleni küzdelem részeként hangoztatott intelmek azonban az interneten rendre terjedő, jelentős családi eseményekről készült fotók tanúsága szerint országszerte süket fülekre találtak.

A KKP most ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az esküvőket és a temetéseket senki ne használja fel pénzgyűjtésre. A hagyományok szerint ugyanis az előbbi esetben a jókívánságokkal általában együtt jár egy boríték, ahogyan az együttérzés kifejezésekor is a gyászolók hozzá szoktak járulni a búcsúztatás költségéhez.

Mindkét esemény gyakran kifejezője az érintettek, a családok társadalmi státusának, ezért nem ritkák a több száz fős lakodalmak, ahol a lakomához nívós, de legalábbis drága szórakoztatás is kapcsolódik. A temetéseken ugyancsak előfordulnak olyan előadások, amelyek gyakran megbotránkoztatják a konzervatívabb, operákhoz szokott közönséget. Mindkét családi eseményen gyakran vonultatnak fel luxusautókat, limuzinokat.

A kereslet és kínálat egymásra hatása következtében az elmúlt években mind több extra igényeket is kielégítő szolgáltatás szerveződött az országban.

A pártvezetés kívánatosnak tartaná, ha mind az esküvők, mind a temetések nem húzódnának el napokig, mint ahogy ez vidéken sok helyütt a mai napig gyakorlat. Ezzel ugyanis - fogalmaztak - zavar keletkezik a termelésben, az emberek mindennapi életében, munkájában, az üzletmenetben, az oktatásban, a közlekedésben, de még a kutatómunkában is. Mindezek pedig, tették hozzá, végső soron az emberek, a közösség és az ország érdekeit sértik.

A Pekingből érkező jó tanács szerint vidéken nem feltétlenül kell az ősrégi hagyományokhoz ragaszkodni, még ha azokat nem is szükséges betiltani. A párttagoknak tehát e szokások szem előtt tartásával kellene jó példát mutatniuk szerényebb megjelenésű lagzik, temetések szervezésével.

Kutya-gyászmenet

A közösségi médiában megjelent első reakciók szerint a tömegek meggyőzésének újabb kísérletével a pártközpont nem aratott osztatlan sikert. A kommentelők jó része ugyanis túlságosan szigorúnak ítélte a javaslatokat, és úgy érezték, azokkal beavatkoznak az emberek magánéletébe.