Kilencen meghaltak, de nem nyomoznak a magyar fagyasztott kukorica miatt

A lisztériafertőzés forrása több éven át fennállt.

A hírportál emlékeztet rá, hogy a Greenyard Hungary Kft. bajai üzemében csomagolt fagyasztott zöldségekben kimutatott Listeria monocytogenes baktérium miatt idén június közepéig 47-en betegedtek meg, és közülük kilenc ember meg is halt.

2015 óta Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban regisztráltak megbetegedéseket. Az Európai Unió Élelmiszer-biztonsági Hivatala megállapította, hogy az esetek okozója a magyar cég által csomagolt fagyasztott zöldség volt.

Ráadásul a lisztériafertőzés forrása több éven át fennállt: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban előállított termékekben a baktérium ugyanazon törzsét azonosították, ami a 24.hu szerint azt jelzi, hogy a feldolgozóüzem fertőtlenítése nem sikerült tökéletesen.

A lap utánanézett: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálódott a bajai vállalkozásnál, a jogsértés miatt megtiltotta az érintett termékek forgalomba hozatalát, és ami már kiment, annak visszahívására kötelezte. Ugyanakkor a termelés felfüggesztését nem rendelték el, mert a hatósági ellenőrzés és mintavétel eredményei alapján a vállalkozás saját hatáskörben megtette. Az üzemet sem zárták be, a cég a termelés újraindítását készíti elő, és próbagyártást indított, de ezek a termékek nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, amíg a laboratóriumi vizsgálatok nem zárulnak megnyugtató eredménnyel.

Mivel az eljárás még nem zárult le, azt nem lehet tudni, hogy a Greenyardnak végül mekkora büntetést kell fizetnie. Az Országos Rendőr-főkapitányság a 24.hu kérdésére megerősítette: az ügyben nem nyomoz a rendőrség, eddig ugyanis nem érkezett feljelentés.