Lopják az új vármegyés táblákat

Lopják az új vármegyés táblákat

A Pénzcentrum vette észre, hogy a rendőrség körözést adott ki egy Vas vármegye feliratú útjelzőtáblára. 

Az elkövető talán nem is tudja, de ha megtalálják, akkor komoly büntetésre számíthat: ugyanis a Btk. szerint

aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az új vármegyés táblákat január elsejétől folyamatosan helyezi ki a Magyar Közút, hiszen azóta a megyéket vármegyére keresztelték. Korábban kiderült, hogy a vállalatnak 714 darab megyehatárjelző táblát kell átírnia. Mint közölték, igyekeznek költséghatékonyak lenni, elsősorban kisebb módosításokra, átmatricázásokra kerül majd sor, de egyes helyeken szükség lehet táblacserékre is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez összesen mennyi pénzbe kerül.

Ha a megyehatárt jelző táblát csak enyhébb esetnek tekintik - hiszen a megyehatár jelzése nem tilt semmit, és utasítást sem ad az autósoknak, maximum a megyei pályamatrica, és az egyéb útdíjak érvényessége miatt lehet fontos -, akkor a tettest rongálásért vehetik elő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás nagyobb kárt okoz, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás jelentős kárt okoz.

Amennyiben épp rajtakapják az illetőt táblalopás közben, akkor garázdaság miatt is felelhet. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk. szerint egyébként a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.