Még ez is: madárinfluenza miatt 90 ezer pulykát ölnek le Komárom-Esztergom megyében

Még ez is: madárinfluenza miatt 90 ezer pulykát ölnek le Komárom-Esztergom megyében

Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei gazdaságokban.

Az MTI azt írja, az Ács melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a múlt hét végén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások száma megemelkedett, hétfőre pedig megjelentek a betegség gyanúját keltő tünetek is. A takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett.

A szakemberek az állományokból mintát vettek, amikből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már a gyanú alapján megkezdte mintegy 90 ezer pulyka leölését.

A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A H5N8 vírustörzzsel Magyarországon legutóbb 2020 első félévében kellett megküzdeni. A hatóság kiemelte, hogy a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.