A Kisvárda legyőzte a Fehérvárt

A Kisvárda legyőzte a Fehérvárt

A Kisvárda hazai pályán 2-1-re legyőzte vasárnap a MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában, ezzel két pontra megközelítette az éllovas Ferencvárost.

Lendületesen kezdett a Kisvárda, a kapuja elé szorította a Fehérvárt, és egy jobb oldali szögletet követő pontos fejessel gyorsan vezetéshez is jutott. A folytatásban a vendégcsapat lassan átvette az irányítást, lehetősége is volt a gólszerzésre, de a hazai ellentámadásokban továbbra is volt veszély. A játékrész felénél egy nagyon jól eltalált távoli lövéssel növelte előnyét a várdai együttes, majd pár perc múlva szépített a Fehérvár: egy hosszú előre ívelésnél a kapujából kifutó Dombó a 16-oson kívül nem tudta elfejelni a labdát, Nikolics pedig élt a lehetőséggel, az üres kapuba lőtt. A végére maradt egy szép hazai lesgól és egy nagy helyzet, közte pedig egy komoly fehérvári gólszerzési lehetőség.

A szünet után tíz percig jóval aktívabban futballozott ellenfelénél a Kisvárda, több támadása helyzettel ért véget, majd megint a Fehérvár birtokolta többet a labdát, de a hazai kontrákra figyelnie kellett. A vendégek a második félidőben nem tudtak komoly veszélyt teremteni a várdai kapu előtt, így a több helyzetet kidolgozó és szervezetten játszó hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

A székesfehérvári csapat továbbra is nyeretlen idegenben a mostani idényben: négy döntetlenje mellett immár három veresége van vendégként.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

OTP Bank Liga, 15. forduló:

Kisvárda Master Good – MOL Fehérvár FC 2-1 (2-1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, v.: Solymosi

gólszerzők: Cirkovic (4.), Asani (22.), illetve Nikolics (27.)

sárga lap: Asani (6.), Peteleu (76.), illetve Makarenko (30.)

(MTI)