Magyarfoci: a Haladás kirakta három játékosát, mert korábbi edzőjüket üdvözölték

A nyugat.hu értesülése szerint a nehéz helyzetben lévő vasi csapat három meghatározó játékosától vált meg; Rózsa Dánielt, Halmosi Pétert és Iszlai Bencét azért tette ki a keretből a megbízott edző, Kuttor Attila, mert a hétvégén a Dunaújvárossal szemben elvesztett (1-4) kiesési rangadó lefújását követően üdvözölték az ellenfél jelenlegi, a Hali korábbi (emblematikus) edzőjét, Artner Tamást.
 
A lap úgy értesült, hogy jelenleg mind a három játékos a vezetőséggel tárgyal a klubházban, ugyanis úgy tudni, hogy Kuttor nem egyeztetett a kizárásról sem Tóth Miklóssal, sem Illés Bélával.
 
A nyugat.hu arra is emlékeztetett, hogy amikor az elvesztett vasárnapi meccs után kétezer szombathelyi ünnepelte Artner Tamást, a Haladás vezetői felhangosították a zenét a stadionban.
 
Nem meglepő, hogy a Nemzeti Sportnak Artner Tamás így nyilatkozott a mérkőzés után:
Köszönöm a szombathelyi szurkolóknak, hogy olyan kedvesen fogadtak, és ahogy a lefújás után is ünnepeltek. Életem egyik legszebb pillanatát szerezték ezzel. Úgy tűnik, nem felejtették el, s pontosan tudják, hogy mit is tettem a Haladásért. Vannak, akik ezzel nem törődnek – de ez van.