Magyarország második legerősebb pártjára nem kíváncsiak a híradók

A Nézőpont Intézet elemzése szerint a párt továbbra is csekély szereplési lehetőségeket kap az esti híradókban.

A Nézőpont Intézet 2014 negyedik negyedévi elemzésében, amelyben az országos tv csatornák (TV2, RTL Klub, M1, Duna Televízió, HírTV, ATV) esti híradóit vizsgálta, nem sok különbséget találunk a harmadik negyedévi adatokhoz képest.

A politikai tartalmú hírekben való megjelenés szerint a Jobbik továbbra is a lista alsó részében szerepel (3,6%). Megelőzte a néhány százalékos támogatottságú szélsőbaloldali DK (4,5%). Ez azt is jelenti, hogy a harmadik legtöbb megjelenési lehetőséget a gyurcsányista párt kapta. A szinte súlytalan, még parlamenti frakcióval sem rendelkező Együtt (3,6%) és a jelentéktelenségbe süllyedő LMP (3,5%) pedig a Jobbikkal azonos mértékben kapott lehetőséget a szereplésre. Az ellenzéki pártok közül az MSZP végzett az első helyen (8,9%), sőt, a kormánypártot, a Fideszt (7,7%) is megelőzte.

A magyar politikai tartalmú hírekben megjelent szereplők megoszlása negyedéves összesítés szerint (%)

Az egyes csatornák híradóiban való megjelenése szempontjából sincs előkelő helyen a Jobbik. Nem meglepő módon az RTL Klub (1,6%) és a TV2 (2,1%) hírműsoraiban mérték a párt legalacsonyabb mutatóját. Még az ATV-ben is többször szerepelt a Jobbik (3,5%). A Duna Televízió (5,6%) és az M1 (5%) esetében a Jobbik végzett a harmadik helyen a pártok közül a megjelenésszámokat tekintve. A HírTv-ben már csak a negyedik hely jutott (4,2%). Az LMP és az Együtt többet szerepelt a Jobbiknál a TV2, az RTL Klub és az ATV hírműsoraiban.

A megjelenéseket tekintve minden vizsgált csatornán a Fidesz vagy az MSZP végzett az első két helyen a pártok között, ugyanakkor a harmadik helyen már változatosabb kép rajzolódik ki. A TV2, a HírTV és az ATV műsorában is a Demokratikus Koalíció (DK) volt a harmadik legtöbb megjelenéssel rendelkező pártszereplő. Az MSZP megjelenéseinek aránya volt a legmagasabb, egyedüli pártként került 10 százalék fölé az ATV (10%) és a HírTV (10,5%) műsoraiban. Összességében megállapítható, hogy a szocialista párt a legtöbbet szereplő ellenzéki párt a különböző televíziós csatornákon.

A szereplők megjelenéseinek aránya az egyes csatornák híradóiban, negyedéves összesítés szerint (%)

Az előző negyedévihez képest, jelentős átalakuláson ment keresztül az ellenzéki megszólalók vezető listája. A lista élére a szocialista Tóbiás József került, aki az előző negyedévben még a hetedik legtöbbet megszólaló volt. A saját hangon legtöbbet megszólaló ellenzéki politikusok listáján Schiffer András a második, 102 darab megjelenéssel, a harmadik pedig Gyurcsány Ferenc. A harmadik negyedévben Vona Gábor rá sem fért a listára, most a hatodik helyen végzett 65 db megjelenéssel. Előtte áll Szél Bernadett és Szigetvári Viktor is. Érdemes összevetni a közvélemény-kutatások eredményeit a listával. Az LMP és az Együtt ugyanis sehol sincs a Jobbikhoz képest. A teljes népesség szempontjából az LMP-nek 4-5 százalékos az Együttnek meg 1-2 százalékos (vagyis be se jutna önállóan a parlamentbe) tábora van.

Az ellenzéki pártokhoz kapcsolódó szereplők önálló megjelenései

 

A cikkhez felhasznált adatok és grafikonok: Nézőpont Intézet 2014 negyedik negyedévi híradóelemzés