Akinek tényleg fáj Trianon, az most nem marad tétlen

Mutassuk meg, mennyit számít a nemzeti fájdalom!

Épp ezért kiemelten fontos, ha ritka, eredeti tárgyi emlékek kerülnek elő az irredenta meg nem alkuvás korszakából. Most egy olyan kezdeményezésre szeretnénk felhívni a figyelmet, amivel nemzeti múltunk ilyen ereklyéit óvhatjuk meg a jövő számára.

2016 decembere óta folyik az a magánszemélyek által kezdeményezett gyűjtés, mely a csodával határos módon előkerült tornaszentandrási országzászló és a helyi leventeegyesület szintén előkerült zászlajának helyreállítását tűzte ki célul.

A két felbecsülhetetlen értékű, 1933-ban készült relikvia restaurálásának költsége egymillió forint, ennek összegyűjtéséhez kér segítséget a helyi egyházközösség és azok a lelkes civilek, akiknek szintén fontos, hogy méltó helyére kerüljön azon emberek keze munkája, akik meg- és át kellett élniük Trianont.

Az adományokat az alábbi számlaszámra várják

Tornaszentandrási Egyházközösség

55600136-10007943

Közleménybe: zászló

Alább olvasható a Facebook-bejegyzés, ami elindította az akciót:

KEDVES ISMERŐSEIM, BARÁTAIM!! ARRA KÉRLEK TITEKET,HOGY SZÁNJATOK RÁM PÁR PERCET, ÉS OLVASSÁTOK EL EZT A NÉHÁNY SORT! Ma...

Közzétette: Vascsák Andrea Szabóné – 2016. december 22.

Most megmutathatjuk, mennyit ér a múltunk és mennyire fontos számunkra az emlékezés!