Megvan az időpontja és helyszíne Marine Le Pen és Orbán Viktor találkozójának

Megvan az időpontja és helyszíne Marine Le Pen és Orbán Viktor találkozójának

Orbán Viktor október 26-án Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.

Hozzátette: a találkozó után, amelyen részt vesz Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke is, Orbán Viktor és Marine Le Pen sajtónyilatkozatot tesznek.

A megbeszélésen szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított európai mozgalom további megerősítéséről - mondta a sajtófőnök.

Korábban arról írtunk, hogy a Fidesznek az Európai Néppártból (EPP) való távozása után vált fontos kérdéssé, hogy egy új politikai formációban találjon európai szövetségeseket. Erről tanúskodott az Orbán Viktor meghívása nyomán április 1-jén létrejött háromoldalú találkozó, mely során Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, vagyis a Liga vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt.

Akkor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt nyilatkozta az Alfahír kérdésére,  miszerint tervezi-e Orbán Viktor, hogy a Salvini–Morawiecki-találkozó nyomán tárgyalásokat kezd a francia Nemzeti Tömörülés és az osztrák Szabadságpárt vezetőivel is, hogy a kormány "nyitott arra, hogy a szélsőségeket elutasító, demokratikus és valóban jobboldali csoportosulást hozzanak létre", továbbá "nyitva állnak a kapuk mások előtt is". Úgy tűnik október 26-án ezek a tárgyalások megkezdődnek.