Máris mém lett a köztévé dzsúdó mesteréből

Élő adásban ismerkedett a dzsúdóval, sokak szerint mást is kellene közvetítenie, annyira szórakoztató volt.

A köztévé tudósítója lényegében egyenes adásban ismerkedett meg a dzsúdóval. A másfél évtizedes cselgáncsos múlttal bíró költő, Lackfi János Facebook bejegyzésben szedte össze a kommentátor legnagyobb mellélövéseit.

Megtudhattuk például, hogy Japánban

a dzsúdót és a cselgáncsot is tanítják tornaórán.

Ujvárinak láthatóan fogalma sem volt a különböző dobások neveiről, ezeket egyszerűen elegánsan megkerülte.

"Ez olyan, mint leszúrt rittbergerek, dupla axelek és társaik nélkül szólni a műkorcsolyáról. Vagy les, tizenegyes, szabadrúgás szavak használata nélkül a fociról."

- mutat rá Lackfi. A köztévés kommentátor nem értette,

miért nem adnak pontot a mögékerülésért, vagy a forgatásért, hiszen a birkózásban ezekért jár.

Megállapította azt is, hogy az egyik versenyző "aranyponttal" nyert.

"Ki osztogatja ezeket a csinos pontikákat, melyekről cselgáncsos pályám tizenöt éve alatt semmit se hallottam?"

- teszi fel az ezúttal több szempontból is költői kérdést Lackfi.

"Ha valaki felpattanva kimenekül a leszorításból, az "milyen mókásan fejre állította ellenfelét". Ha valakinek sikerül kiszabadulnia a présből, azt "hű, de megszorongatják most, nem lennék a helyében". Holott az illető boldog, hogy megmenekült, a másik meg bosszús, mert már körme között volt az ellenfél."

- sorolja a költő Ujvári márványba foglalandó elszólásait.

Lackfi szerint egyébként nem is az az igazi baj, hogy a tudósító nem ért a sportághoz, hanem, hogy még egy pár oktatóvideót sem nézett meg, illetve az MTVA sem ültet mellé egy cselgáncsozót "hülyeség-elhárítónak".

Ujvári Máté számára egyébként akár az öröklétbe vezető létra is lehet a tegnap esti teljesítménye. A köztévés kommentátorból ugyanis máris mém lett, a Facebookon "Ujvári közvetít" néven oldal indult, amely azzal a gondolattal játszik el, hogyan lehetne hamisítatlan Ujvári-stílusban tudósítani más sportversenyekről.

Nos, valahogy így:

 

 

Még több ujvárizásért kattintson a Facebook oldalra!