Markolatig dőlt a saját kardjába az urizáló luxuskormány

Urizálás közben próbálják elhitetni, hogy megvédik a hazánkat.

Apáti István, a jobboldali ellenzéki párt szóvivője egy olyan rossz tanulóhoz hasonlította Orbán Viktort, aki úgy próbálja megmagyarázni a bukását, hogy azt mondja, csak négy jegy hiányzott az ötöshöz. Ezzel utalt a szóvivő a kormányfőnek a vasárnapi népszavazással kapcsolatos győzelmi beszédére.

A Jobbik országgyűlési képviselője azonban emlékeztetett: a kvótareferendumnak valójában csak egy tétje volt, érvénytelen lesz, vagy sem,

"ami hazánk számára tragikus következményekkel járhat"

- tette hozzá.

Apáti a miniszterelnök parlamenti kirohanására reagálva leszögezte: a Jobbik legalább egy lépéssel a kormány előtt jár. A párt követelte elsőként a kerítést a déli határra, és az önálló határőrség felállítását is a Jobbik szorgalmazza.

"A javaslataink mindig időszerűek"

- fogalmazott a szóvivő.

Véleménye szerint a baloldal passzivitása, illetőleg a Fidesz "agresszivitásba torkolló hiperaktivitása" vezetett a kvótareferendum kudarcához, amelynek a politikus szerint egy fontos tanulsága van:

"az Orbán-kormány által megalkotott választási rendszer most először a tervezői ellen fordult".

A túl magas érvényességi küszöb, a kivándorló honfitársaink választójogi diszkriminálása elegendő volt ahhoz, hogy ne legyen eredményes a népszavazás, és hogy Orbán Viktor ne mutogathasson másra, vélekedett Apáti, majd hozzátette:

"a saját maguk által kovácsolt kardba dőltek bele, de markolatig."

A Jobbik szóvivője arra kérte a Fideszt, hogy biztosítsa a kétharmadot az alaptörvény-módosításuk elfogadásához.

Rogánék helikopterrel mentek lagziba, Kis Grófo igazi bulibárónak nevezte

A nívós hétvégi utazást azért választotta a Rogán-család, mert hivatalosak voltak a TV2-től az RTL Klubhoz igazolt Szabó Zsófia és vagyonos vőlegénye esküvőjére.Az ilyen helikopteres utazások óránként negyedmillió forintba kerülnek.A lap először Rogán Antalt kereste meg az ügyben, de a politikus mindent tagadott, továbbá szokásához híven perrel fenyegetőzött.

"Az a hazugság-cunami, ami ma a parlamentben volt, azt bizonyítja, hogy hazánknak egy hazugsággal teli hiteltelen kormánya van, ami elrugaszkodott a magyar valóságtól, amelynek prominensei urizáló luxus életmódot folytatva próbálják az emberekkel elhitetni, hogy ők mennyire védik Magyarországot"

- értékelte a hétfői napot Szilágyi György.

A jobbikos honatya felidézte, hogy az Orbán-kormány egyik tagja, Andy Vajna csak a kaszinói után naponta 16,5 millió forintot keres, de azt is hangsúlyozta, hogy Rogán Antalnak sem ez az első "harácsoláshoz kapcsolatos ügye". Ehhez kapcsolva megállapította, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn megvédte a propagandaminisztert, amikor nem engedte, hogy jobbikos javaslatra bizottsági szinten vizsgálják a Rogán-Portik kapcsolatot.

Pedig szerinte mindenkinek érdeke lenne, hogy kiderüljön "Rogán korrupt, vagy nem?"

"Meg kell nézni, ki és miért fizette Rogán útját"

Rogán Antal legutóbbi rongyrázása hétfőn már kellemetlen pillanatokat okozott a kormánypárti politikusoknak a parlamenti folyosón. Ugyanis már nemcsak az érvénytelen kvótareferendum miatt kell magyarázkodniuk, hanem a propagandaminiszter helikopterútja miatt is.Az esküvő láthatóan meglepte a fideszes és kereszténydemokrata országgyűlési képviselőket, többségük vagy az Alfahírtől, vagy egy másik portál újságírójától értesült Rogán Antal legújabb fényűzéséről.

Megkérdeztük a két politikust, egyetértenek-e a kereszténydemokrata Harrach Péterrel, miszerint nem befolyásolja valaki politikai tevékenységét, ha helikopterrel utazgat.

Apáti lapunkkal közölte, az új szocialista államot építő maffiakormányban nemcsak a hallgatásnak, de a mellébeszélésnek is törvénye van. "Ismét bebizonyosodott, hogy a Harrach rossz tanácsadó" - fogalmazott.

Nem befolyásolja valakinek a munkáját az, ha a legfőbb célja, hogy minél több pénzt harácsoljon össze magának? - kérdezett vissza Szilágyi György.

Ha megnézzük Rogán Antal luxuskiadásait, és összeadjuk az összes eddigi fizetését, akkor kiderül, hogy az nem fedezi a miniszter jelenlegi életvitelét, magyarázta Szilágyi, hozzátéve: Harrach Péter ugyanúgy részese az elmúlt 26 évnek, amely során az MSZP és a Fidesz közösen kialakította az ország kirablására és a politikusok mutyizására épülő rendszert.

"Ezt a rendszert ők tartják fent a hallgatásukkal az egymásért való kiállásukkal és mocskolják be a többi politikust, akik becsületesen próbálják végezni a munkájukat"

- fogalmazott.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=ruX6QeS8BhI&feature=youtu.be]