A sebesültek száma meghaladja a félszázat. A detonációban a mecset teteje beomlott, többen a romok alatt rekedtek. A robbanás után százak siettek a helyszínre, hogy segítsenek a törmelék alá szorultak kiszabadításában. A sebesülteket taxikkal és motoros riksákkal szállították a közkórházba, mert nem volt elég mentő - mondta el egy szemtanú.
Egyelőre nem tudni, hogyan történt a robbantás a forgalmas belvárosban lévő mecsetben a pénteki nagyima idején - közölte Szakib Iszmail Memon, a Szindh tartományban, a tartományi fővárostól, Karacsitól mintegy 500 kilométerre északra fekvő város rendőrfőnöke. Hozzátette, hogy tűzszerészek dolgoznak a helyszínen.
Egy másik sikárpuri rendőrségi vezető, Abdul Kuddusz öngyilkos merényletet valószínűsít, Navaz Sarif pakisztáni kormányfő pedig már el is ítélte a terrortettet.
A robbantás elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára, de feltehetően szunnita szélsőségesek lehettek, akik gyakran támadnak a mintegy 180 milliós pakisztáni lakosság 20 százalékát kitevő síitákra.