Medián: egyre elégedetlenebbek a magyarok

Medián: egyre elégedetlenebbek a magyarok

Hende Csaba: „Nagyjából utolértük az osztrákokat!”

Mélyponton a gazdasági helyzet megítélése, és továbbra is abszolút többségben vannak azok, akik szerint „általában véve az országban” rossz irányba mennek a dolgok - derült ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből.

A május végén készült felmérés értékelése szerint a szavazópolgárok majdnem háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete az elmúlt egy évben kedvezőtlenül változott: 46 százalék szerint „sokat” és további 26 százalék szerint „valamennyit” romlott. A lap szerint a negatív helyzetértékelésnek ez a 72 százalékos mértéke egészen drámai.

Összehasonlításképp, 2020 elején, közvetlenül a koronavírus-járvány kirobbanása előtt csak 30 százaléknyian látták ilyen sötéten a helyzetet. Saját háztartásuk pénzügyi lehetőségeit – az általában megszokott módon – valamivel kevésbé sötéten látják az emberek, de még így is közel kétharmados azok aránya, akik szerint romlott a helyzetük. A rossz közhangulat ugyanakkor kiterjed a kormány teljesítményének megítélésére is. Ebben a kérdésben minden második ember kritikus. 27 százalékuk szerint az Orbán-kormány a hivatalba lépése óta gyenge teljesítményt nyújtott, közel ugyanennyien (25 százalék) pedig egyenesen nagyon gyengének tartják a kabinet bizonyítványát.

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a megkérdezettek 72 százaléka azt állítja, legalább „közepesen” érdeklik a gazdasági kérdések, miközben a politikai témákról csak a 61 százalékuk nyilatkozik ugyanígy. Pedig a súlyosnak érzékelt gazdasági helyzet alighanem közvetlen hatással van a politikai állásfoglalásra. Minden második szavazópolgár azt mondja, hogy a következő választás után kormányváltást szeretne, és csak 38 százalék azt, hogy jobb lenne, ha maradna a mostani kormány- olvasható a lap értékelésében.

Ezek után egészen vidám bejegyzést adott közre Hende Csaba, volt honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.

„Nagyjából utolértük az osztrákokat!”

- fogalmazott a honvédelmi miniszterségét a titkárnőjére váltó Hende Csaba, aki egyébként azért ilyen elégedett a magyar közállapotokkal, mert már nemcsak az osztrák oldalon fekvő Vashegyen vannak aszfaltozott mezőgazdasági utak, hanem a határ innenső oldalán lévő vaskeresztesi és felsőcsatári hegyen is.

A lap felidézi, hogy a Fidesz és a kormány prominensei miként próbálták egymást is túllicitálva megerősíteni Orbán Viktort 2018-as kijelentését, amikor a kormányfő azt mondta, „célkitűzésünk az, hogy 2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé.

A hvg.hu közben kiszámolta, ha Ausztria és Magyarország GDP-je még évtizedeken át pont ugyanúgy nőne, mint 2010 óta, akkor 2091 lehetne a céldátum.

Címlapkép: Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő Fotó: MTI/Filep István