Medvehagymát szedne? Vannak szabályai, ezek azok

Itt a medvehagyma-szezon, a gyűjtésének azonban vannak szabályai, ezekről tájékoztatott felhívásában a Nébih.

Az "utóbbi években nagy népszerűségnek örvend a medvehagyma fogyasztása", és az ehhez hasonlók csak annyira érdekesek, mint "az internet mára mindennapjaink részévé vált", úgyhogy ugorjunk is inkább rögtön a szabályokhoz.

- Állami erdőben bárki szabadon gyűjthet medvehagymát saját felhasználásra, de naponta legfeljebb két kilót szabad szedni.
- Ezt viszont tilos eladni.
- Magánerdőben való gyűjtéshez engedélyt kell kérni.
- Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad.
- Ha eladjuk, akkor az általános jelölési és nyomon követési követelmények vonatkoznak rá, csakúgy mint a termesztett zöldéségek vagy gyümölcsök esetén: fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét.
- Nem szabad összetéveszteni a gyöngyvirággal, mert az mérgező. Szerencsére jóval később hajt, úgyhogy valószínűleg senki sem esik ebbe a hibába, de azért vigyázzanak.

A medvehagyma íze egyébként a fokhagymáéhoz hasonló, ahogy az élettani hatásai is. Vértisztító, regenerálja az érfalat, a májat, az epét és a gyomrot, erősíti az immunrendszert. Jó gyűjtögetést!