Még nem tudni, hány milliárd a kár

A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hányan tesznek feljelentést.

Dobrossy István az M1 aktuális csatornának szombat este azt mondta, sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, amely azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél és mekkora kamatot fizet a vállalkozás. Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ – tette hozzá.
 
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy tudomása szerint már Magyarországon van a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, Kemecsi László – a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje –, aki korábban, még külföldi tartózkodása közben jelezte, együtt fog működni a hatóságokkal.
 
A rendőrség kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt.
 
A Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség.