Megbukott a Fidesz miskolci telepfelszámolása

„A Fidesz telepfelszámolása a gyakorlatban már megbukott, hiszen egy év alatt mindössze egy család élt a lehetőséggel, és költözött el Miskolcról. Most azonban jogilag is véget ért a gettóhakni: a  Kúria megsemmisítette a vonatkozó kikötést, vagyis az önkormányzat nem szabhatja a 2 millió forint feltételéül Miskolc elhagyását” – közölte az Alfahírrel Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője.

Mint hangsúlyozta, ez azt jelenti, hogy

azok, akik a telepeken már lelakták az önkormányzat lakásait, a jövőben ebből a pénzből akár az Avason is vehetnek lakást.

„Törvényesen. Ami pedig ezután jön, ismerjük” – tette hozzá a jobbikos képviselő.

Jakab Péter felidézte, a Fidesz az elmúlt egy évben arra építette a telepfelszámolást, hogy a falvakból korábban Miskolcra költöző renitenseket 2 millió forinttal fogják a város elhagyására ösztönözni. Mint írta, a tavaly májusban elfogadott lakásbérleti rendelet ugyanis csak akkor biztosítja ezt az összeget az alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakások bérlőinek, ha abból vidéken vásárolnak ingatlant.

„A Fidesz eddig folyamatosan azzal támadta a Jobbikot, hogy a mi megoldásaink törvénytelenek. Most kiderült, a Fideszé az. Itt az ideje belátnia Miskolc vezetésének: a jelenlegi jogi keretek között az egyetlen járható és törvényes út a Jobbik ingyenes telepfelszámolása. Olyan szigorú és következetes hatósági környezet kialakítása Miskolc gettóiban, melynek eredményeként a rendbontók vagy beállnak a sorba, vagy maguk akarják majd elhagyni a várost”

– jelentette ki a jobbikos képviselő.

Jakab Péter szerint ehhez – ellentétben a Fidesz módszerével – nem kell se kétmillió forint, se törvénysértő önkormányzati rendelet”. „Csak akarat” – tette hozzá.

Mint arról beszámoltunk, egy hangfelvétel tanúsága szerint a Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa korábban többek között arról beszélt: a választások előtt nem lehetett elmondani, mi igaz és mi nem a telepfelszámolásból, a hosszú távú tervek között azonban nem a számozott utcák bontása szerepel, hanem a lepusztított lakások felújítása, újabb felzárkóztató programok indítása Lyukóvölgy és az Avas mintájára, valamint az, hogy a jelenlegi lakók a számozott utcákban kapjanak új lakhatási lehetőséget felújított ingatlanokban.

Jakab Péter  akkor a Kriza Ákos-féle fideszes városvezetés őszödi beszédének nevezte ezt, hiszen a felvételen a város egyik legfontosabb partnerszervezete vallja be, hogy nem kívánják felszámolni a számozott utcákat. „Vagyis a telepfelszámolással kampányoló Kriza Ákos úgy nyerte meg a választást 2014-ben, ahogy Gyurcsány 2006-ban: az emberek megtévesztésével” – hangsúlyozta a képviselő.