Megint beindul a letelepedési biznisz, nem meglepő, kik gazdagodnak rajta újra

Megint beindul a letelepedési biznisz, nem meglepő, kik gazdagodnak rajta újra

Jövőre beindul az újratöltött letelepedési program. Ugyanazok az üzleti körök fognak ezen is kaszálni, amelyek az előzőn már nagyon sokat kerestek.

Egyelőre csúszik, 2025. január 1-től azonban gyaníthatóan már tényleg beindul az újratöltött letelepedési program. Az üzlet körül pedig ugyanazok a kínai nevek bukkannak fel, akik egyszer már sokat kerestek - írja a Telex.

Olyan név is felbukkan az új bizniszben, aki más, nagy vihart kavart állami biznisz körül mozgott korábban

A lap emlékeztet, hogy a Rogán Antal ötlete nyomán bevezetett és 2017 tavaszán zárult korábbi programban összesen 7309 letelepedési vagy tartózkodási engedélyt adtak ki „nemzetgazdasági érdekből”, vagyis kötvényért cserébe. A vásárlók 87 százaléka kínai volt, a kötvények árát 5 év múlva kapták vissza az igénylők.

Az első letelepedési programban a Hungarian State Special Debt Fund (HSSDF) nevű offshore cég volt a kulcsszereplő, mert ez a társaság értékesíthette Kínában és Vietnámban a magyar speciális kötvényeket.

Ebben a cégben Boros Attila, a Hajdú-Bét korábbi vezérigazgatója mellett Lian Wang, Simon Mu, Jonathan Chan és Lisa Wu ázsiai üzletemberek voltak haszonhúzók. Utóbbiak közül ketten ismét akcióba lépnek.

Mint kiderült, idén márciusban megalakult egy magyar alapkezelő cég, a Sprint Asset Hungária Alapkezelő Zrt. Ennek a cégnek az MNB nemrég adta meg az engedélyt, hogy alternatív befektetési alapkezelőként működhessen. Ennek a közvetlen tulajdonosa a Sprint Asset Holding Kft, amelynek a HSSDF volt vezetője, Lian Wang a tulajdonosa.

Wang az igazgatóságban is benne van, rajta kívül ott van még Gerencsér Szilárd és Siba Ignác. A másik ázsiai visszatérő Jonathan Chan, ő a felügyelőbizottságba ült be. Mellette ott van még Semsey Barna és Gao Feng.

A cégben felbukkanó Gerencsér Szilárd a Magyar Postánál volt korábban vezető, Siba Ignác pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezette, és szerepe volt a már kényszertörölt Magyar Elhízástudományi Központ Kft.-ben is.

Semsey Barna neve is felbukkan a cég körül. Neki fontos szerepe volt egy nagy vihart kavaró tranzakcióban. Miután a magyar állam megvette a német Bayerische Landesbanktól a magyar MKB-t, az államra várt a bank feljavítása, majd újbóli eladása. Az egész folyamatot végig erős mutyigyanú lengte körül, mindenki arról suttogott, hogy a bank végül Orbán Viktor és Matolcsy György baráti körénél fog landolni. Végül így is lett, Semsey ebben a folyamatban volt benne.

Szintén a cég felügyelő bizottságában ül Jonathan Chan. Az ő nevével is találkozhattak már a magyarországi hírolvasók. A 444 egykori cikke szerint ugyanis

ő volt az, aki Habony Árpádot és akkori párját, Nagy Boglárkát befizette egy akkori áron közel egymillió forintba kerülő hongkongi helikopteres városnézésre.

Az ő neve szerepelt HSSDF egy hivatalos dokumentumán, és Rogán Antal, az első letelepedési kötvényprogram legfontosabb kormányzati támogatója korábban őt nevezte meg a Kajmán-szigetekre bejegyzett cég egyik tulajdonosaként.

(Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben 2023. október 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)