Megint akcióban a Boko Haram

Két és fél millió ember menekült el az otthoinából a Boko Haram elől.

Az iszlamisták Nigernek a Nigériával határos Diffe nevű körzetében támadták meg Gogone települést, ahol mintegy száz lakóépületet felgyújtottak.
 
A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport az utóbbi időben a gerillahadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább
17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós afrikai országban és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.